Tisztelt Olvasó!
A Polgári Szemle társadalomtudományi folyóirat szerkesztőbizottsága nevében megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm.
Kiadványunk a polgári értelmiség elismert szaklapja, 2025-ben már a XXI. évfolyamában jár. Szerkesztőbizottságunk, amelyben a hazai tudományos élet elismert szakemberei vesznek részt, kiemelt céljának tekinti akörülöttünk zajló gazdasági és társadalmi változások szakszerű, hiteles bemutatását. Évtizedekkel ezelőtt, amikor a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával elindult a folyóirat, fő törekvésként fogalmazódott meg, hogy a polgári értelmiségnek publikálási lehetőséget biztosítson, lehetővé tegye a polgári értékelvű közgazdaságtani és más társadalomtudományi diszciplínák körében született kutatások közzétételét. A Polgári Szemle köré szerveződő szakértők, szerzők gondolatai nagyban elősegítették a 2010 nyarától regnáló Polgári Kormány első lépéseit, munkáját, hiszen az ellenzékiségben töltött évek alatt értékes dolgozatok, műhelymunka vitairatok, könyvek születtek a közös gondolkodás és az értékteremtő légkör inspirációjában.
A 2010 utáni magyar gazdaságpolitika, amelyet Magyar Modellként határozunk meg, szakított a korábbi neoliberális gyakorlattal, így az állam aktívabb szerepvállalására épül, nem konvencionális eszközöket alkalmaz. Az állam piacokat befolyásoló szerepében, az állami szabályozás és ellenőrzés megerősítésében látjuk a 2010 óta alkalmazott modellünk lényegét. Megkérdőjelezzük, hogy a szabadpiac automatikusan biztosítaná a teljes foglalkoztatottságot. Helyette közmunkaprogramokban, a kormány külföldi működőtőke letelepítési politikájában és a hazai vállalkozások költségvetési szubvenciójában látjuk a megoldást. Mindaddig míg az államháztartás, illetve piaci szektor új erőre nem kap, a tartós fellendülés szakaszába nem kerül. Úgy látjuk, John Maynard Keynes1 után szabadon, hogy a válság idején, amilyen a 2000-es évek első évtizedének végére, majd a külső tényezők hatására 2020 után (Covid, orosz-ukrán háború okozta energiaválság és valutaválság, Brüsszel diszkriminációja) kialakult, az állami beavatkozás elkerülhetetlen2. A neoliberális kormányok által bő két évtizeden át lemásolt Milton Friedman-i elvekre3 épülő gazdaságirányítási gyakorlatot elvetjük, vagyis egyáltalán nem vagyunk a szabad, szabályozatlan piac hívei. A Chicagói iskola tanításával ellentétben nem tartjuk helyénvalónak, hogy az inflációt és a gazdasági növekedést elsősorban a pénzmennyiség szabályozásával lehetne kezelni. Lehet, hogy konjunktúrában, fejlett piacgazdaságokban lehetett valamikor, de ma már ott sem lehet az állami szerepvállalást minimalizálni, a Washingtoni Konszenzus elveit korlátlanul alkalmazni. Megváltozott a világ. Kínában az állam, a politika által irányított kapitalizmus, az Egyesült Államokban pedig a protekcionista szemlélet lett a meghatározó, ami tovaterjed a világban. És megmosolyogjuk Friedrich August von Hayek-től4 kiragadott, más geopolitikai és gondolkodási térben fogant tézisét, miszerint a túlzott állami gazdaságirányítás elkerülhetetlenül a személyes szabadság elvesztéséhez és diktatúrához vezetne. Például az a több százezer magyar család, vállalkozó, önkormányzat, akiknek a 2010-es években devizahiteleik állami-jegybanki konszolidálásra kerültek, ugyan miért, miben éreznék személyes szabadságuk korlátozását? A piacot szabályozó információs mechanizmusok Kelet-Közép Európában másképpen működnek, mint Nyugaton. Nem feltétlenül tudják hatékonyan elosztani az erőforrásokat, a piacot egyensúlyban tartani. Felemás módon ítéljük meg a neoklasszikus szintézist megalkotó Paul Samuelson5 tanait, a matematikai alapokra helyezett közgazdaságtan és a mikro- makrogazdasági elméletek összekapcsolását, annak átütő sikerét. Ha annyira tervezhetőek, kiszámolhatóak lennének a gazdasági folyamatok, ugyan hogyan alakulhatott volna ki egy újabb világgazdasági válság 2007-2008-tól? Jobban alkalmazhatók a mai korban Olivier Blanckhard jegybanki működést optimalizáló modelljei, és Dani Rodrik6 intézményi mátrixa, az intézményi gondolkodást fejlesztő tézisei. Kelet-Közép Európában még élesebbek a piaci szereplők közötti információs aszimmetriák. Rombolóbbak a szabadpiaci fundamentalizmus és globalizáció, a tőke, a pénz, a munkaerő, az áru és szolgáltatás szabad áramlásának következményei, különösen az olyan fejletlen, vagy feltörekvő országokra nézve, mint Magyarország is. Gátat kell vetni hát a szabadpiac korlátlan érvényesülésének, az állam működését széles gazdasági értelemben kell értelmezni, és társadalmi kontextusban, a gazdasági döntések társadalmi következményeivel kritikusabban kell számolni. Fogadjuk el Joseph Stiglitz7 fő állítását: a piacok önmagukban sokszor nem hatékonyak, ezért szükség van állami beavatkozásra a társadalmi igazságosság érdekében. A letelepedési-, államalapítási fáziskésettséggel, vesztes háborúkkal, elvetélt forradalmakkal gyötört magyar gazdasági, társadalmi és nemzeti miliő esetében ez hatványozottan igaz.
