A Harmadik évezred könyvsorozat – Elárvult szabadság címmel, 2008 tavaszán megjelentetett – első¹, majd a sorozat – Új államalapítás címmel, 2009 tavaszán megjelentetett – harmadik kötetében² közreadott írásaim sorra vették, elemezték azokat a rendszerváltó reménységeket, hiteket és illúziókat, amelyek az 1980-as évek vége, az 1990-es évek eleje felelős, „népre tekintő”, rendszerváltó elképzeléseit áthatották. Kísérletet tettek annak a folyamatnak az értelmezésére, amely e jövőképektől teljesen eltérő irányba terelte az átalakulást, és amely a gazdatársadalmat, a helyi közösségeket, a falu társadalmát és a vidéket mára végveszélybe sodorta. Végül utalásokat tettek arra, hogy milyen irányban kereshetjük a jövőt, és ennek eléréséhez milyen eszközökkel rendelkezünk. A jelen összeállításban részletesebben kibontom a „nép-párti” agrár- és vidékpolitika jövőképét, cél- és eszközrendszerét, és sorra veszem az új állam legfontosabb – e területeket érintő – teendőit.

A „nép-párti” jövőkép alapvonásai

Az új, „nép-párti” államalapítás kezdetén érdemes komolyan megfontolnunk, hogy történelmünk során, nehéz helyzetekben mindig vidéki gyökerekből táplálkozva, a falusi közösségek erejére támaszkodva tudott a magyar társadalom megújulni. A vidék tehát nem csupán profitérdekeket kiszolgáló termelési tér, hanem egyúttal társadalmi és biológiai élettér is, amely az ott élő közösségek és a természeti környezet számára az életfeltételeket biztosítja, a város számára pedig élelmezési és élelmiszerbiztonságot, utánpótlást, egyúttal hátországot, „visszavonulási”, regenerációs lehetőséget is kínál, amelyre a város – az előrejelzések szerinti klímaváltozás és a globalizációs folyamatok közepette – egyre inkább rászorul, túlélése saját vidéke megerősítése nélkül egyre kétségesebbé válik.

Jövőképünk tehát abból – a „Vidéki Térségek Európai Kartája” által is, 1996-ban megfogalmazott – alapelvből indulhat ki, hogy: „Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság.” Gyorsan hozzá kell azonban tennünk, hogy a mezőgazdaságnak nem minden formája és rendszere képes a vidék megerősítésére, népességmegtartó képességének növelésére. Az „egy-ügyű”, csak a befektetői érdekekkel, a tőkemegtérülés hatékonyságával törődő, iparszerű, nagyüzemi mezőgazdálkodás, vagy inkább biológiai ipar ökoszociális – a környezetre és a vidék társadalmára gyakorolt – hatásai katasztrofálisak, az a környezet pusztulásához és a helyi társadalom széteséséhez, a vidék népességmegtartó képességének végzetes csökkenéséhez vezet.³

A Kárpát-medence környezeti feltételei és a magyarság több mint ezeréves itt felhalmozott tudása, a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúrája, a hazai „agrikultúra” azonban ennél sokkal jobb lehetőségeket kínál. Ez a – jövőképünk szerinti – agrármodell: a többfunkciós mezőgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás, amely úgy állít elő értékes, szermaradványmentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, illetve azok alapanyagait, valamint helyi energiát és egyéb nyersanyagokat, hogy közben megőrzi a talajainkat, az ivóvízbázisainkat, az élővilágot, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját. Egyúttal munkát, megélhetést biztosít a lehető legtöbb ember számára.

Ez a „területfedő” – gyengébb termelési adottságú, ám környezeti, természeti szempontból általában annál értékesebb területeinken is jelen lévő, a tájak eltérő természeti adottságaihoz és az ott élő közösségek eltérő mentalitásához és tradícióihoz alkalmazkodó – életképes mezőgazdaság az egyéni/ családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül. Ez biztosítja a tulajdonosi szemléletből fakadó „jó gazda gondosságát”, az egymást követő generációk közti felelős viszonyt, valamint azokat a foglalkoztatási, minőségi termelési, élelmezési és környezeti teljesítményeket, amelyek az egész társadalom számára és a vidék hosszú távú megmaradása szempontjából egyaránt létfontosságúak. Ez a ma még 200 ezres regisztrált – élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységből élő – magángazdálkodói kör, továbbá a mintegy 400 ezres félig önellátó, részfoglalkozású, részben a mezőgazdaságból jövedelemhez jutó gazdálkodói kör adja az agrárfejlesztés fő célcsoportjait, melyeket a földterület közel felét ma kezében tartó, tőkés társasági formában működő nagybirtokkal szemben is erősítenünk kell. Ha csupán a – köz számára egyik legfontosabb – foglalkoztatási, munkahelyteremtési képességét vizsgáljuk a két gazdálkodói körnek, már ez alapján is világossá válik az egyéni/családi gazdálkodás – közjó szempontjából jelentkező – vitathatatlan előnye.⁴

E kisebb mozaikokból, családi gazdaságokból építkező gazdaságszerkezet a – kizárólag tőkemegtérülési szempontokat mérlegelő – nagy latifundiumokkal, tőkés megabirtokokkal és multinacionális tőkebefektető társaságokkal vívott piaci versenyben azonban akkor indul jobb eséllyel, ha – a köz által közpénzekből is támogatott – önkéntes beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési társulásokat, szövetkezéseket (nem „kolhozokat”, de nem is nagy integrátorokra fűződő, azoknak egyoldalúan kiszolgáltatott „fürtöket”!) hoz létre.

A szuverén, erős, a jövőben bízó, létében nem fenyegetett, tényleges döntési helyzetben lévő (és döntéseiért maga is felelősséget vállaló) gazdatársadalom és vidéki polgárság kialakulásához ezen túl a vidék és a város közti szolidaritáson, az egymásrautaltság felismerésén nyugvó, „új társadalmi szerződésre” és új, hivatását átérző értelmiségre van szükség.

A leírt agrármodellre és ezen erős gazdatársadalomra, vidéki polgárságra, valamint új értelmiségre támaszkodva megvalósítható a vidékpolitika fő célja, a vidéki térségekben, falvakban és kisvárosokban a hagyományokra épülő polgári életvitel meghonosítása. Ennek legfontosabb tartópillérei a haza, a helyi közösségi értékek, a család és az erkölcsi normák, továbbá a hagyományok, tradíciók tisztelete, megbecsülése, a szolidaritás és a gyengék felkarolása, a környezet, a teremtett világ iránti felelősség, valamint a magán- (családi, egyéni) tulajdonra épülő gazdaság.

A vidéki polgárosodás megerősítéséhez azonban az agráriumot meghaladó területeken is gazdasági biztonságot kell teremteni, több lábon álló, diverz vidéki gazdaságot kell kialakítani, a tájat vonzó állapotban kell megőrizni, és az infrastruktúrát a kor színvonalára kell fejleszteni. A sokszínű, több lábon álló vidéki gazdaság kialakításának ki kell terjednie a nem mezőgazdasági – de alapvetően a termőföldhöz, a mezőgazdasághoz kapcsolódó, azt kiszolgáló vagy annak termékeit feldolgozó – tevékenységek fejlesztésére, az ezekre irányuló mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására éppen úgy, mint a termelői-fogyasztói közösségek, továbbá a helyi és regionális termékek és piacok fejlesztésére, a régiók és kistérségek gazdasági autonómiájának növelésére. Ezen önálló gazdasági egzisztenciák, erős civil szféra és helyi közösségek, autonóm kistérségek és azok együttműködése adhatja a „nép-párti” jövő legfőbb erejét.

A vidéki életminőség javításának fontos eleme az ellátás, az alapvető szolgáltatások (az önkormányzati hivatal, az egészségügyi ellátórendszer, a posta, a helyi közlekedés stb.) fenntartása és fejlesztése, amelyek a vidéki gazdaság és társadalom számára nélkülözhetetlenek, és megőrzése, féltő gondozása mindannak (a templomnak, az iskolának, a helyi kultúra és közösségi együttlét intézményeinek stb.), amik meghatározzák a helyi társadalom, a falusi közösségek identitását. Ezeket a közösség számára fontos szolgáltatásokat és az együvé tartozás közösségi intézményeit nem felszámolni, hanem a szolgáltatók számára (közpénzből származó kiegészítéssel) jövedelmezővé kell tenni, illetve a köz (az állam, az önkormányzat) forrásaiból kell finanszírozni.

Az életminőség javításának fontos eszközei továbbá a falumegújítás és -fejlesztés, valamint a természeti és kulturális örökség védelme, a kulturális és közösségi, természeti és épített környezet értékeinek megőrzése és gyarapítása, e tevékenységek felkarolása, az erős helyi közösségek kialakulását szolgáló oktatás, képzés, tájékoztatás, valamint az e tevékenységek központjait jelentő iskola és önkormányzat megerősítése. Mindez azonos életesélyeket, de más jellegeket biztosít városban és vidéken, ezzel a választás – kényszerektől mentes – tényleges lehetőségét kínálva a haza valamennyi polgára, a nemzet valamennyi tagja számára.

A jövőképhez kapcsolódó legfontosabb célok

Miután – diagnózisunk szerint – a multinacionális tőke és helyi rezidensei saját érdekeik mentén elsősorban a helyi közösségeket támadják, a társadalom összetartó erejének, szövetének felbontására, immunrendszerének kikapcsolására törekednek, ezért ennek ellensúlyozása, a helyi gazdaság és társadalom megerősítése és a hálózati gazdaság kialakítása a vázolt jövőkép elérésének egyik kulcskérdése. A Kárpát-medence magyarsága számára az egyetlen járható utat illetően egyet kell értenem mindazokkal,⁵, ⁶, ⁷, ⁸, ⁹, ¹⁰, ¹¹ akik a világméretű újgyarmatosítással szemben a helyi gazdaság és társadalom megerősítésében, a globális piacot ellensúlyozó állami akarat érvényesítésében és a kis területi egységek közösség által támogatott önállósodásában és együttműködésében látják a kivezető utat. Ennek jegyében a lehető legnagyobb mértékig törekednünk kell a tájegységek önálló termelésére, a helyi mezőgazdaság, ipar, kereskedelem fejlesztésére. Nem adhatjuk föl a földrajzi és kulturális hagyományainkból fakadó termelési módjainkat, terményeinket, hagyományos növény- és állatfajtáinkat, helyi üzemeinket, mint ahogy fontos a helyi energiatermelés és -ellátás is. Mindezek fejlesztése munkaalkalmakat is teremt a helyi közösségek számára. Minél inkább elfogadjuk a ránk erőltetett, tőlünk idegen gazdasági, termelési szokásokat, módokat, feladatokat, annál inkább kiszolgáltatottak leszünk, és erősítjük gyarmati helyzetünket. Meg kell őriznünk a helyi természetet, és egészséges, helyi termékeket kell biztosítanunk a helyi fogyasztóknak. A fönntartható helyi közösség egyik alapvető működési elve, hogy mindig a helyi szükségleteket kell előbb kielégíteni, s csak utána juthat a termékekből a közeli városnak, majd csak azután a távolabbiaknak. Fontos továbbá, hogy fejlesszük a kisméretű, helyi üzleti és ipari tevékenységeket, mikro-, kisés középvállalkozásokat, minél inkább helyi energiaforrásokat használjunk, a pénz a lehető legtovább a helyi közösségen belül forogjon, és a falusi közösség legyen mindig kapcsolatban a közeli város közösségével. Legfontosabb piac a helyi és a hazai piac!

... törekednünk kell a tájegységek önálló termelésére ...

A diffúz, kis léptékű, nagy központok nélküli, hálózati gazdaság csökkenti a társadalom kiszolgáltatottságát, működésének, élelmezésének – raktározási, hűtési, szállítási, kereskedelmi, hirdetési – költségeit. Azáltal pedig, hogy közel hozza a termelőt a fogyasztóhoz, növeli a közösség élelmezési és élelmiszerbiztonságát is. Mindehhez a közjó szolgálatában álló, a közösségi és környezeti érdekek mentén beavatkozó, erős „ökoszociális” államra van szükség.

A célrendszer – a helyi gazdaság és társadalom, a helyi közösségek megerősítésének és a hálózati gazdaság kialakításának – legfontosabb kulcselemei tehát, amelyekre a „nép-párti” agrár- és vidékpolitika fejlesztési törekvéseinek irányulnia kell, és amelyek a legsürgetőbb feladatokat adják, az alábbiak:

• – a vidéki munkahelyek megőrzése, gyarapítása; – a népesség megtartása, a demográfiai egyensúly helyreállítása; – az élelmezési és élelmiszerbiztonság szavatolása, a kiszolgáltatottság csökkentése; – a vízbázisokat, a talajokat továbbá az élővilágot és a tájakat érintő környezetbiztonság növelése; – helyi erőforrásokra és rendszerekre is támaszkodó energiaellátás, energiabiztonság, a kiszolgáltatottság csökkentése; – a vidéki életminőség javítása, a vidéki gazdaság több lábra állítása; – a város és vidéke szoros kapcsolata kiépülésének segítése.

Most lássuk, hogy e célok eléréséhez milyen eszközök állnak rendelkezésre, és milyen teendők várnak ránk a föld- és birtokpolitika, az agrárszerkezet- és termeléspolitika, a piacpolitika, a vidéki életminőség javítását célzó gazdaság- és társadalompolitika, továbbá a forrásteremtés és az átalakítás finanszírozásának biztosítása terén.

Az eszközök és teendők

Föld- és birtokpolitika

A fenti gazdasági, élelmezési, energetikai, ivóvíz-ellátási és környezeti biztonság és autonómia megteremtésének és fenntartásának alapvető feltétele az, hogy a termőföld a magyar gazdálkodó családok és a helyi közösségek kezében maradjon. A jogi, továbbá a közgazdasági szabályozó rendszernek a családok és helyi közösségeik megerősítését szolgáló gazdálkodási formákat és megoldásokat kell előnyben részesítenie! A birtokpolitika középpontjába a családi gazdaságokat és azok társulásait kell állítani! A kis- és közepes méretű egyéni/családi gazdaságok és vállalkozások dominanciájára épülő gazdaságszerkezet kialakítása és megerősítése érdekében:

· kezdeményeznünk kell a külföldi magánszemélyek, valamint a bel- és külföldi tőkés társaságok 2011-ben lejáró földvásárlási moratóriumának meghosszabbítását, továbbá haladéktalanul alkalmaznunk kell a spekulatív célú illegális földszerzés („zsebszerződések”) semmissé nyilvánításának kidolgozott jogi konstrukcióit;¹², ¹³ . a földtörvény intézményeinek nemzeti érdekű átalakítására van szükség¹⁴, melynek keretében – a spekulatív tőke elsajátítási magánérdekének ellensúlyozására – a törvény:

• elidegenítési tilalmat rendel el az állam kezelésében lévő nemzeti földalapra (mintegy 1,2 millió ha);
• elővásárlási jogot biztosít sorrendben az állam és az önkormányzatok számára a részaránytulajdonok és az osztatlan közös tulajdonok (mintegy 1,3 millió ha), valamint a védett és Natura 2000-es területek (mintegy 2 millió ha) piaci áron történő felvásárlásában;
• az állam és az önkormányzat, mint legnagyobb – a földpiacon meghatározó
• földtulajdonos, e mintegy 4–4,5 millió ha-os potenciális földkészletéből tartós használatra (pl. 50 évre és e jog örökölhetősége mellett) azoknak és olyan előhaszonbérleti sorrendben, továbbá feltételek teljesítése esetén ad haszonbérbe földet, hogy ezzel a köz érdekeit szolgálva növeli a föld eltartóképességét, a vidék életminőségét, a kisés középüzemi méretű családi gazdaságok arányát;
• előhaszonbérleti jogot ad sorrendben a volt haszonbérlőnek (amennyiben egyéni/családi gazdálkodó), az igazolt mezőgazdasági tevékenységet folytató, helyben lakó szomszédnak, illetve helyben lakónak (ezen belül sorrendben a családi gazdálkodónak, a gazdálkodó család tagjainak, a regisztrált őstermelőknek, az egyéni mezőgazdasági vállalkozóknak), végül a mezőgazdasági tevékenységet folytató, a föld fekvése szerinti településen székhellyel rendelkező jogi személynek, és jogi személyiség nélküli társaságnak;
• termőföld tartós bérbe adásával segíti a demográfiai helyzet javítását és a generációváltást, továbbá a vidéki szociális feszültségek oldását, földet juttatva a fiatal gazdáknak, olyan kikötéssel, hogy az egyéb kedvezményekkel is támogatott fiatal család 2-3 gyermek világra hozatalát és felnevelését is vállalja, továbbá időszakos földhasználatot biztosítva a szociális helyzet miatt erre rászoruló, valamint a föld megművelésére alkalmas és vállalkozó népességnek, ami önellátásukat és a helyi piacok áruellátását is javíthatja;

· mezőgazdasági üzemszabályozás bevezetésére van szükség¹⁵, ¹⁶, melynek keretében olyan – az EU más tagállamai által is alkalmazott – kikötéseket kell tennünk a termőföld vásárlásához, haszonbérbe vételéhez, illetve a mezőgazdasági üzem működtetéséhez, mint pl.:

• a kötelező helyben lakás, érdek-képviseleti és/vagy helyi önkormányzati támogató nyilatkozat, valamint – a helyi gazdálkodási kultúra elsajátítását igazoló – hazai mezőgazdasági szakmai képesítés és gyakorlat megszerzése;
• az egy üzemeltető által működtethető mezőgazdasági üzem méret- és számbeli korlátozása, ezzel is fékezve, illetve megállítva azt a – vidék gazdaságát és társadalmát romboló – folyamatot, melynek következtében a mezőgazdasági terület csaknem fele az összes gazdálkodó legerősebb 0,3%-a! használatában van, és megerősíthetők a kis- és közepes méretű családi/egyéni gazdaságok stb.;

· fel kell gyorsítani a mintegy 1,5 millió ha osztatlan közös földtulajdon állami felvásárlását, illetve igény szerinti kimérését és a tulajdonosok birtokba helyezését, továbbá az állam kezelésében lévő nemzeti földvagyon felhasználásával és az önkéntes földcserék elősegítésével haladéktalanul meg kell kezdeni a gazdákkal és a helyi közösségekkel egyeztetett és általuk szervezett birtokrendezést, a szétszórt parcellákat összerendező tagosítást;

· az MNV Zrt.-ből kiváló és Magyar Földalap néven újjáalakuló Nemzeti Földalap (NFA) cél- és intézményrendszerét úgy kell átalakítani, hogy az a kis- és középüzemek földszükségleteinek, tartós földbérleti igényeinek kielégítését, életképes üzemméretté szerveződését, továbbá a közérdekű helyi önkormányzati és állami földkészlet-gazdálkodás céljait szolgálja;

· a gazdák földvásárlási, illetve haszonbérleti esélyét, versenyhelyzetét az újonnan felállított Magyar Földalap kezelésében lévő földek helyrajzi számonkénti, egyenkénti értékesítésével, illetve haszonbérbe adásával is javítani kell;

· törvényi eszközökkel is a lehető legszűkebb keretek közé kell szorítani a földtől elváló termelési kvóták és támogatási jogosultságok, mint vagyoni értékű jogok spekulatív kereskedelmét;

· a családi gazdálkodás folytonosságát és a generációnkénti megújítás lehetőségét kínáló európai támogatási megoldásokkal – a családon, rokonságon belüli „gazdaságátadási támogatással” és a „fiatal gazdák induló támogatásával” – kell felváltani a magyar „földért életjáradékot” programot, amely elveszi a családi gazdaság létalapját, a földet;

· lehetővé kell tenni, hogy – az európai gyakorlatnak megfelelően – autonóm (önfenntartó, önellátó, félig önellátó) részfoglalkozású családi gazdaságok is tartósan fennmaradhassanak, illetve igény szerint ilyenek is alakulhassanak;

· a családi gazdaságok és vállalkozások önkéntes összefogása, beszerzési, tárolási, feldolgozási, értékesítési társulásaik támogatásával javítani kell e kisebb gazdasági egységek piacra jutását, piaci alkupozícióját, versenyképességét;

· az állam kezelésében lévő tároló, feldolgozó, értékesítő kapacitásokat ezen önkéntes gazdatársulások kezébe kell adni, továbbá segíteni kell e közösségeket ilyen közös kapacitások megteremtésében;

· az eladósodott kis- és közepes gazdaságok talpra állítása, termelési szerkezetváltásának elősegítése érdekében egyszeri hitelkönnyítésre és hosszú távú gazdahitelprogram indítására, továbbá az ennek tartós finanszírozását biztosító vidék/gazdabank-hálózat létrehozására kell sort keríteni;

· a támogatási rendszerben „sávos degressziót” és „modulációt” kell alkalmazni, vagyis a birtokméret növekedésével arányosan csökkenteni kell a területegységre jutó támogatást, és az így felszabaduló – a legnagyobbaktól elvont – támogatási forrásokat át kell csoportosítani a kis- és közepes családi gazdaságok és vállalkozások támogatásintenzitásának növelésére, a kedvezőtlen adottságú térségek (KAT) támogatására, továbbá a vidékfejlesztés forráskeretének bővítésére;

· az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forráselosztási arányait és a forrásokhoz való hozzáférés szabályait úgy kell átalakítani, hogy azok a kis és közepes gazdaságok megerősítését, a családi gazdálkodás folytonosságának biztosítását és a generációváltás gyorsítását, a minőségi szerkezetváltást, továbbá a vidéki gazdaság diverzifikációját, a mikro- és kisvállalkozások erősítését és a vidéki életminőség javítását szolgálják, az „életképességi határokat”, továbbá az egy érdekeltség által megszerezhető támogatási összegek alsó és felső határát le kell szállítani, hogy ne csak néhány száz érdekeltség, hanem a vidék erejét adó többség is hozzáférjen ezekhez a forrásokhoz.

Agrárszerkezet- és termeléspolitika

A vidék gazdaságát erősítő és ezzel társadalmát, helyi közösségeit stabilizáló agrárszerkezet- és termeléspolitikának a többfunkciós mezőgazdaság minőségi termelési, élelmezési és élelmiszerbiztonsági, energetikai, környezetbiztonsági és foglalkoztatási, regionális, szociális céljait kell szolgálnia! Ennek érdekében:

· a terméktömeghez, a tömegtermeléshez kötött támogatásokat fokozatosan fel kell váltani olyan gazdálkodási rendszerekhez – ökológiai (bio-) gazdálkodás, integrált gazdálkodás, extenzív, gyepre alapozott állattartás, őshonos állatok tartása stb. – kötött támogatásokkal, amelyek a monokultúrás tömegtermeléssel szemben:

• jó minőségű, szermaradványmentes, egészséges, biztonságos és különleges élelmiszereket, színesebb termékkínálatot adnak,
• kevesebb fosszilis energiát használnak, így kevésbé kiszolgáltatottak a távoli energetikai piacoknak, továbbá
• kedvezőbb környezeti és táplálkozási, népegészségügyi hatásaik következtében kisebb társadalmi – környezetvédelmi, egészségbiztosítási
• „externális” költségekkel járnak, és
• lényegesen több munkahelyet teremtenek, több családnak adnak munkát és megélhetést a vidéki térségekben, mint a centralizált, iparszerű, tőkés társasági formában működő mezőgazdasági nagyüzemek, így a munkanélküliséggel járó társadalmi költségek is lényegesen csökkenthetők;

· élelmiszer-, táplálkozás- és környezetbiztonságunk, továbbá agrártermékeink piaci versenyképességének és a „Gyógyító Magyarország” vonzó turisztikai jellegének megőrzése érdekében agrár- és vidékfejlesztési stratégiánkat arra kell építenünk, hogy „tiszta és élő környezetben egészséges és biztonságos élelmiszert” állítunk elő, melynek egyik alapkövetelménye az ország GM-mentessége, a genetikailag módosított szervezetek és termékeik távoltartása;

· olyan földhasználati szerkezetet kell kialakítani, amely a tájak eltérő adottságaihoz igazodik, saját tradícióinkra, a helyi tudásra és a helyben bevált hagyományos gazdálkodási formák korszerű újrafogalmazására, illetve a klíma változására is tekintettel lévő faj- és fajtahasználatra, továbbá a növénytermesztés és állattartás tájra jellemző egyensúlyára, annak helyreállítására épül, és speciális, helyi, hagyományos, sokszínű termékskálát kínál, melynek piaci pozíciói is jobbak a tömegtermékeknél, és egyúttal a vendéglátás és egészségturizmus alapjául is szolgálhat;

· a fentiek érdekében újra kell építenünk és meg kell erősítenünk a hagyományos haszonnövény- és haszonállatfajtáink, génkészleteink fenntartását végző, végveszélybe sodort génbanki, továbbá a tájgazdálkodást megalapozó, mára szétzilált kutatóintézeti hálózatunkat, és fel kell újítanunk azt – az 1970-es években már megfogalmazott – fehérjeprogramunkat, amellyel képesek leszünk a takarmányozásban és az élelmiszereinkben felhasznált, nélkülözhetetlen fehérjehordozók hazai megtermelésére, ezzel a kétes humán- egészségügyi hatású, külföldi eredetű fehérjeforrások és élelmiszeradalékok (pl. GM-szója) kiváltására;

· a mozaikos, változatos gazdaságszerkezetre, a táji sokszínűség fenntartására, hagyományos minőségi élelmiszereinkre és az egyéb természeti adottságainkra – pl. gyógyvizeinkre, viszonylagosan tiszta és csendes, regenerációra alkalmas, felértékelődő természeti értékeinkre – alapozva támogatni kell a vidék gazdaságának több lábra állítását is szolgáló falusi, öko- és gyógyturizmus hazai fejlődését;

· a közgazdasági szabályozó rendszernek a közterheket az élőmunkáról a környezethasználatra, a külső energiafelhasználásra és a szállításra kell áthelyeznie, ezzel ösztönözve az élőmunka-igényes, emberi részvételre alapuló, környezetbarát, energiatakarékos és a helyi, regionális ellátásra koncentráló gazdálkodási rendszerek elterjedését;

· újra kell gondolnunk az erdő- és mezőgazdasági melléktermékek, a kommunális és egyéb szerves hulladékok energetikai hasznosításának lehetőségeit, erre alapozott kistérségi szintű, helyi energiaellátó rendszerek kiépítését, megteremtve ezzel a helyi önkormányzatok, közintézmények fűtési és egyéb energiaigényének kielégítéséhez, továbbá a helyi feldolgozóipar létrehozásához szükséges helyi energiaalapot, ezzel is növelve a térségi, helyi közösségi autonómiát, és mérsékelve az ország energiafüggőségét.

Piacpolitika, -szabályozás és -védelem

A szabályozásnak elő kell mozdítania a jövedelmező, minőségi termékek előállítását, azaz a mennyiség növelése helyett a hozzáadott érték növelését. Segítenie kell a kereskedelmi lánc lerövidítését. Belső piacaink és a fogyasztók érdekeinek védelme megkívánja az érintett hatóságok határozottabb és célirányos fellépését, továbbá a hazai fogyasztóvédelmi politika átértékelését, társadalmasítását. Mindez arra a felismerésre kell alapuljon, hogy a hazai élelmiszertermelés alapvetően meghatározza élelmezési és élelmiszer- biztonságunkat, így ennek fenntartása és megerősítése nemzetbiztonsági kérdés, az élelmiszer pedig olyan stratégia termék, amelyet nem lehet azonosan kezelni az áruk szabad áramlása körébe sorolt egyéb termékekkel. Ennek figyelembevételével:

· meg kell fordítani az élelmiszer-előállítás és kereskedelem irányát, és a hálózati gazdaság alapelveinek megfelelően azt az energiaellátással együtt a helyi ellátás -> regionális ellátás -> országos ellátás -> export sorrendben, „belülről kifelé” kell megszervezni;

· ennek érdekében a közgazdasági szabályozásnak, a támogatási és adórendszernek, valamint a hitelpolitikának a térségbe való beszállítás/szállítás, a külső erőforrás-bevonás minimalizálására, a belső erőforrásokra támaszkodásra, az áruk és a pénz – minél hosszabb időszakon keresztüli – térségen belüli forgatására, a helyi hálózati gazdaság erősítésére kell ösztönöznie;

· a fenti két ponthoz kapcsolódóan meg kell vizsgálni a „helyi pénz” mint térségen belüli elszámolási egyenértékes alkalmazásának működő rendszereit, elterjesztésének lehetőségeit;

· az élelmiszerlánc lerövidítése érdekében gyors ütemben fejleszteni kell a helyi piacokat, segíteni kell a termelői-fogyasztói közösségek (pl. CSA )¹⁷ létrehozását, meg kell teremteni a jelenleginél lényegesen jobban működő helyi feldolgozás és értékesítés, valamint a helyi termékek márkázásának és piacra vitelének törvényi és költségvetési kereteit;

· a közösségi marketing és felvilágosítás eszközeivel növelni kell a magyar élelmiszerekhez való fogyasztói kötődést, a minőségi és biztonságos magyar élelmiszerek presztízsét;

· segíteni kell a gazdaközösségeket, valamint a termelői-fogyasztói közösségeket olyan kis- és közepes méretű feldolgozóüzemek létesítésében, amelyek a helyben termelt alapanyagból hagyományos, minőségi termékeket állítanak elő;

· támogatni kell a helyi feldolgozású termékek értékesítésére szakosodott kiskereskedelmi egységek élelmiszerlánccá szervezését, e termékek védjeggyel való ellátását, továbbá a rendszernek a falusi/tanyasi turizmushoz és a helyben történő termékértékesítés hagyományaihoz illesztését;

· a jogi keretek szigorításával és a szankciók mértékének növelésével vissza kell szorítani az áruházláncok önköltség alatti áron történő élelmiszer-értékesítési gyakorlatát, valamint a „polcpénz” jelenlegi „multiadó” jellegét, maximalizálva annak mértékét és megteremtve az arra vonatkozó jogi garanciákat, hogy visszatérítést csak tényleges szolgáltatásokért lehessen a beszállító gazdáktól kérni;

· az élelmiszerbiztonság és a helyi élelmiszerpiacok védelme érdekében jelentősen meg kell erősíteni a minőségellenőrzés és a fogyasztóvédelem hazai intézményrendszerét, valamint működésének törvényi és költségvetési kereteit;

· a fogyasztóvédelmi politika és a fogyasztók közötti űr kitöltésére célszerű létre hozni egy megyei szintű szervezetet, amely feladatot jól tölthetik be a megyei közgyűlések mezőgazdasági bizottságai;

· a felnőtt és iskolai képzés részévé kell tenni a tudatos fogyasztói magatartásra nevelést, és a táplálkozási ismeretek keretében a hazai minőségi élelmiszerek megismertetését;

· a fenti piacszervezési és szabályozási rendszer gyors ütemű fejlesztése és zavartalan működtetése érdekében kezdeményezni kell az élelmiszer- önrendelkezés, valamint az alapélelmiszereknek az áruk szabad áramlása kategóriájából való kivétele EU szintű átgondolását és újraszabályozását;

· meg kell vizsgálni a határ menti élelmiszer-kereskedelem nem EU-tagállamok – Ukrajna (Kárpátalja), Szerbia (Vajdaság, Felső-Bácska), Horvátország – irányába történő bővítésének lehetőségeit.

A vidéki életminőség javítása, gazdasági diverzifikáció

A vázolt jövőkép megvalósításához elengedhetetlenek azok a gyors intézkedések, amelyek a vidéki életminőség javítását és a vidék gazdaságának több lábra állítását szolgálják. Ezek közül különösen az alábbiakat kell kiemelni:

· az erre irányuló civil mozgalmak és szerveződések (Magyar Falufejlesztési Társaság, Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség, Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete stb.) bevonásával programot kell indítani a hátrányos helyzetű, leszakadó „belső perifériák” felzárkóztatására, a kisfalvas (1000 fő alatti lélekszámú településekből álló), az aprófalvas (500 fő alatti lélekszámú településekből álló) és tanyás térségek – 2009 tavaszán, ötpárti egyetértéssel elfogadott országgyűlési határozatnak is megfelelő – fejlesztésére;

· a közösségi együttlét intézményeinek megerősítése, a különböző korosztályok – mindenekelőtt a fiatalok és az idősek – számára találkozási és közös időtöltési, szórakozási lehetőségek megteremtése, hazai és közösségi (EU) vidékfejlesztési forrásokkal való támogatása;

· a roncsolt vidéki települési közösségek újraszerveződésének segítésére önkormányzatokhoz rendelt és központi költségvetésből finanszírozott kistérségi közösségszervezési és fogyasztóvédelmi szolgálat létrehozása, melynek működési területe megegyezik a kistérségi helyi energiacentrum működési területével;

· a helyi szolgáltatások (közlekedés, egészségügyi ellátórendszer, gyermekintézmények, kisiskolák, posta, helyi önkormányzati ügyintézés, helyben elérhető fodrász, szerviz stb.) javítása, hazai és közösségi (EU) vidékfejlesztési forrásokkal való segítése;

· az intézményrendszer fejlesztése, hogy az a helyi közösségek és a gazdák kiszolgálását, helyzetbe hozását, az információhoz és a forrásokhoz való hozzájutást szolgálja;

· a falu- és tanyagondnoki szolgálatok megerősítése, költségvetési támogatásuk növelése;

· a vidékfejlesztésben elkötelezett civil szerveződések (népfőiskolák, egyesületek, társaságok, vidékfejlesztési központok, gazda-érdekképviseletek, kamarák stb.) tevékenységének fokozott figyelemmel kísérése és segítése;

· a közbeszerzési kényszer és a lánckereskedelem kikapcsolásával a helyi élelmiszer-előállítás, feldolgozás és értékesítés rendszereinek közvetlen összekapcsolása a helyi közétkeztetés (bölcsődék, óvodák, iskolák, hivatalok) élelmezési rendszereivel, valamint a helyi egészségügyi intézmények speciális élelmiszerek, gyógyélelmiszerek iránti igényeinek kielégítésével; ·az EU által is külön kasszából finanszírozott, támogatott „szociális élelmiszerprogram” ¹⁸ valamint az iskolai „igyál tejet” és „iskolagyümölcs” program kiszélesítése, összekapcsolása a helyi élelmiszertermelés, -feldolgozás és -értékesítés, a közvetlen beszállítás rendszereivel;

· a közfoglalkoztatás, valamint – a földtörvény módosításával megalapozható – szociális földprogram kiszélesítése, költségvetési és intézményi feltételeinek megteremtése;

· a vidék, a köz és a termelés biztonsága érdekében vagyonbiztonsági intézkedéseket kell hozni, és kárenyhítési, kockázatcsökkentési rendszert kell kialakítani;

· a kutatás, oktatás, képzés, tájékoztatás intézményrendszere a vidék és a helyi közösségek megerősítését kell, hogy szolgálja, a tervezés és fejlesztés pedig tényleges társadalmi partnerségen kell, hogy alapuljon.

A megvalósítás alapfeltételei

A megvalósítás előfeltételeinek és kereteinek számbavételénél abból kell kiindulnunk, hogy – Einstein szavaival élve – „a problémákat nem lehet abban a rendszerben megoldani, amelyben keletkeztek”. Vagy ahogyan Márk evangéliumában (2:22) Jézus mondja: „Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor kiszakítja a tömlőt, és így bor is, tömlő is tönkre megy. Az új bor új tömlőbe való.” Ha tehát a leírtak szerint valódi gazdaság- és társadalompolitikai fordulatot akarunk végrehajtani, akkor tényleges rendszerváltásra, értékrendváltásra, erkölcsi megújulásra, mint kiinduló alapra és a közösségek – tőke oldalára átállt – államának visszaszerzésére van szükség.

A közösségek államának visszaszerzése

Ez az – eredeti funkcióihoz, a közjó védelméhez és előmozdításához visszatérő erős, a közösség érdekei, környezeti és társadalmi szempontok mentén beavatkozó – állam az „ökoszociális piacgazdasági modell” indirekt (adó + támogatási), illetve direkt (jogi) eszközeivel a köz számára hasznos teljesítmények felé tereli a gazdaság szereplőit, közpénzeket csak a közjó növelésére fordít, és a közösség érdekei védelmében kordában tartja, keretek közé szorítja a – kizárólag a profit maximalizálására törekvő, hontalan, multinacionális – tőkét. Fontos feladatának tartja továbbá:

· a nemzet stratégiai vagyonának megőrzését, illetve visszaszerzését, és a köz szempontjából okos működtetését;

· a köz számára fontos szolgáltatások és a közösség identitását adó intézmények fenntartását;

· a társadalmi szolidaritás erősítése, a gyengék felkarolása, az egyenlőtlenségek mérséklése révén a nemzeti összetartozás érzésének erősítését; valamint

· a profitmegosztás újratárgyalása révén a multik által a rendszerváltás óta végrehajtott – 90 milliárd dollár tőkebevonással szemben álló 200 milliárd dolláros profitkivitel – haszonkiszivattyúzás megállítását, az egyenlőtlen érdekviszonyok kiegyensúlyozását¹⁹, ²⁰, annak a helyzetnek a megváltoztatását, melyben 30 multinacionális tőkeérdekeltség úgy szerzi meg a hazai profit 90%-át, hogy a foglalkoztatáshoz csupán 10%-os mértékben járul hozzá.

Teljes körű elszámoltatás

Viszonyaink átalakítása elképzelhetetlen akkor, ha nem történik meg az állam által támogatott zsákmányszerző folyamatok haszonélvezőinek teljes körű elszámoltatása, privatizációs továbbá a közös kassza rovására gyarapított – adóparadicsomokba, off-shore cégekbe kimentett – vagyonának felderítése (akár az Interpol, a Nemzetbiztonsági Szolgálatok, a hazai bűnüldöző szervek továbbá az igazságszolgáltatás és az APEH teljes eszköztárának bevetésével), és e közös források visszaszerzése. Ez nem „boszorkányüldözés”, hanem annak a demokratikus alapelvnek a következetes érvényesítése, hogy „aki közös kasszákat és vagyont kezelt, annak a kulcsok átadásakor el kell számolnia a közösség rá bízott értékeivel”.

... nemzetközi tárgyalásokra és hazai törvényhozási lépésekre is szükség van.

Elkerülhetetlen továbbá a nemzetközi pénzügyi szerződések, hitelek, azok kondícióinak, garanciarendszerének, hitelfedezeti vállalásainak és a felvett hitelek sorsának felderítése, e források nyomon követése, amely a 2002-ben még csupán 8 ezer milliárd Ft államadósságot úgy növelte 2009 elejére 21 ezer milliárd Ft-ra, hogy ezenközben a nemzet csaknem teljes – az állam kezelésében volt – vagyona is szinte nyomtalanul eltűnt.

Nemzetközi tárgyalások és hazai törvényalkotás

A vázolt jövőkép megvalósításához és a kitűzött célok eléréséhez a fentieken túl nemzetközi tárgyalásokra és hazai törvényhozási lépésekre is szükség van.

Az EU-val folytatandó tárgyalásoknak ki kell terjedniük:

· a föderáció felől a konföderáció irányába elmozduló Európa koncepciójára, és ezzel összefüggésben az olyan – agráriumot és vidéket mélyen érintő – nemzetbiztonsági jelentőségű területekre, mint:

• a külföldi államadósság esetleges könnyítésének lehetőségei, keretei,
• a külföldi magánszemélyekre, továbbá a kül- és belföldi társaságokra vonatkozó földvásárlási moratórium meghosszabbítása,
• az élelmiszer-önrendelkezés kérdése és az alapvető élelmiszerek kivétele az áruk szabad áramlása valamint a föld kivétele a tőke szabad áramlása kategóriájából, továbbá
• a genetikailag módosított (GM) fajták beengedésével kapcsolatos döntés nemzeti hatáskörbe utalása;

· a Közös Agrárpolitika (KAP) reformja keretében:

• a birtokmérettel arányos, degresszív támogatás, és az így felszabaduló források vidékfejlesztésre valamint a kis és közepes családi gazdaságok támogatásnövelésére való felhasználása,
• a vidékfejlesztési források növelése és a moduláció – vidékfejlesztési forrásokat növelő, és a felhasználás területeit szélesítő – fokozatos továbbvitele oly módon, hogy az így átcsoportosított keretekhez – tekintettel a hazai pénzügyi, költségvetési nehézségekre és a pénzügyi világválság okozta gondokra – ne kelljen kiegészítő nemzeti támogatási forrásokat rendelni, valamint
• az ÚMVP forráselosztási arányainak és a forrásokhoz való hozzájutás feltételeinek olyan megváltoztatása, illetve átcsoportosítása, amely segíti a kis és közepes családi gazdaságokat és azok társulásait, a minőségi szerkezetváltást, továbbá a vidéki gazdaság diverzifikálását és az életminőség javítását.

A hazai törvényalkotás, alkotmányozás mindenekelőtt az alábbi – az agráriumot és vidéket közvetlenül érintő – területekre és kérdésekre kell, hogy kiterjedjen:

· a földtörvény (üzemszabályozás, földvásárlás, földbérlet, zsebszerződések ügye stb.) módosítása;

· az agrártámogatási törvény és az ÚMVP újratárgyalása;

· a kereskedelmi törvény helyi feldolgozást és kereskedelmet, helyi piacokat, az áruk jelölését (eredet, összetétel, GMO, CO2-kibocsátási egyenérték stb.), a hazai termékek arányának növelését (minőség-ellenőrzés, „polcpénz”, „multiadó”, visszatérítés stb.) érintő elemeinek újraszabályozása;

· a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás, -feldolgozás és -értékesítés feltételeiről szóló, 14/2006. számú együttes miniszteri rendelet módosítása, esetleges törvényi szintre emelése;

· a piacok rendjét szabályozó 55/2009. sz. kormányrendelet átdolgozása; az adótörvények (teheráthelyezés az élőmunkáról a környezet- és energiafelhasználásra valamint a szállításra, adóamnesztia, off-shore cégek ügye stb.) módosítása;

· a költségvetési törvény (saját forrás, nemzeti kiegészítő támogatások, helyi gazdaság- és társadalomerősítő források) módosítása.

Finanszírozás, forrásteremtés

1. táblázat Agrár- és vidékfejlesztési támogatások (2010–2013) (milliárd Ft)

A finanszírozást illetően abból kell kiindulnunk, hogy az EU-ban az egyetlen – ténylegesen – közös politika az agrár- és vidékpolitika, ennek megfelelő közös szabályozással és költségvetéssel. Az európai megállapodásban rögzített közösségi valamint nemzeti társfinanszírozási igényű forráskereteink a 2007–2013-as tervciklusra adottak. Ezeket a forrásokat – költségvetésünk helyzetétől függően – magunk is kiegészíthetjük, a 7 éves pénzügyi keret felhasználásának arányait és részben ütemezését pedig – a közös politika szabta keretek között – részben nemzeti hatáskörben magunk határozhatjuk meg. Ismerjük tehát a 7 évre rendelkezésünkre álló forráskeretet. Megvizsgálva, hogy ebből a keretből a jelenlegi kormány mennyit használt fel illetve köt le előre a következő időszakra, megállapítható, hogy mennyi forrás áll az elkövetkező 2010–2013-as időszakban az agrár- és vidékpolitika rendelkezésére. Ezek formái és összegei az alábbiak:

• EU agrár- és vidékfejlesztési támogatási keretek és források (SAPS területalapú direkt támogatások, agrárpiaci támogatások, EMVA/ÚMVP vidékfejlesztési keretek),
• hazai költségvetési finanszírozású, illetve társfinansztírozási igényű források (top-up: 100% nemzeti forrás, ÚMVP: 20–25% nemzeti forrás, notifikált nemzeti támogatások: 100% nemzeti forrás),
• Agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2010–2013 (ld. 1. táblázat)
• megjegyzendő, hogy a jelenlegi kormány a 7 éves időszak első 3 évében a rendelkezésre álló vidékfejlesztési (ÚMVP) források 55,5%-át elköltötte, további mintegy 20%-át pedig előre leköti, vagyis a következő kormány mozgástere az 1400 milliárd Ft vidékfejlesztési forráskeret mintegy 20%-ára terjed csupán ki (www.nakp.hu/counter/click.php?id=395),
• az európai szabályrendszer ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy évente felülvizsgálhassuk a vidékfejlesztési (ÚMVP) forráselosztás belső arányait és szabályrendszerét, így az új kormánynak azonnal kezdeményeznie kell az EU-nál az új, „nép-párti” agrár- és vidékpolitikai program szerinti korrekciót.

A nemzeti finanszírozás költségvetési forrásfedezeteit az alábbiak biztosíthatják, illetve fokozatosan növelhetik az agrár- és vidékpolitika költségvetési mozgásterét:

• az élőmunkáról az anyag- és energiafelhasználásra, a környezethasználatra, a beszállításra áthelyeződő adótételekből származó bevételek,
• földbérleti díjak, a földhöz és a mezőgazdasági ágazatokhoz kapcsolódó illetékek, járulékok, bírságok,
• a sávos, degresszív – a birtokméret növekedésével arányosan csökkenő mértékű – támogatás megtakarításai,
• a csökkenő társadalmi költségekből (munkanélküli segély, egészségkassza kiadásai, szociális segélyek, környezetvédelmi kiadások, közbiztonsági kiadások) származó megtakarítások,
• az elszámoltatás során visszaszerezhető jogellenesen eltulajdonított nemzeti vagyonelemek és közpénzek,
• a korrupciós – a közös kasszák kirablását szolgáló – „csapok” elzárása,
• az adósságcsapda közérdekű – nemzetközi – kezelése.

Hit és bátorság

A vázolt jövőkép megvalósításához kell persze az is, hogy – természeti adottságaink, hagyományaink, a földhöz kötődő kultúránk továbbá a multinacionális tőkeérdekeltségektől függetlenül is rendelkezésre álló belső erőforrásaink ismeretében – elhiggyük: minderre jó esélyünk van. Hinnünk kell tehát a sikerben, és bíznunk kell magunkban! Hinnünk kell abban, hogy adottságaink – nemzeti elkötelezettségű, „patrióta” és „nép-párti” gazdaság- és társadalompolitikával, erre irányuló közakarattal párosulva – minderre képessé tesznek bennünket. Ebben a ma – bár darabjaira töredezett, szétzilált, ám – még létező gazdaközösségekre és a vidék társadalmára – a feltételezettnél is nagyobb mértékben és magától értetődően – számíthatunk, ha sikerül ezeket a vidéki közösségeket, benne a gazdák közösségeit is újjászervezni!²¹

De nemcsak magunkban bízhatunk. Had idézzem ehhez Wass Albert sorait. Bízhatunk abban is, hogy: „A világ fölött őrködik a Rend, s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.” És bár – Ady 1912-es szavaival élve – ma is „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek, gúnnyal, szabadon”, és bár – Bibó szavaival – „a hazugságok zsákutcájába beszorult elitek erkölcsi és értelmi lezüllése” végzetesnek látszik²², mégis és mindezek ellenére van esélyünk a vázolt jövőkép megvalósítására. Ehhez azonban úrrá kell lennünk azon a „fortélyos félelmen”, ami az 1950-es évek után ma újra igazgatja az életünket. Bátorság is kell tehát a félelmeink legyőzéséhez. Álljon itt ennek erősítésére Máté evangéliumából néhány sor (10,26–33): „Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!”

A „sereges senkikkel” szembefordulva, félelmeinket legyőzve, „a világ fölött őrködő Rend”-be és egymásba kapaszkodva képesek leszünk eljutni a falurombolástól a vidék és az egész magyar társadalom újraélesztéséhez, az új, „nép-párti” állam megalapításához!