Argentína, a Jefes y Jefas de Hogar Desocupados terv példája

Az argentin válságról írott cikkem nyomán¹ sokan kérdezték meg tőlem, hogy mi történt a csőd bekövetkeztét követően, sikerült-e az ország sokat szenvedett lakóinak valamiféle kiutat találni a válságból, és ha igen, milyet. Mi történt a válság bekövetkezte óta Argentínában? Lehet egy ilyen mély gödörből kimászni egyáltalán, és ha igen, hogyan?

Magyarország pénzügyi, gazdasági helyzete egyre inkább romlik, és minden hangzatos ígéret és állítás ellenére gyakorlatilag csődben van, piaci módon nem finanszírozható, az ország újkori történelme egyik legmélyebb társadalmi és gazdasági válságát éli át, és külföldi hitelfinanszírozás, lélegeztetőgép nélkül már nem lenne működőképes. Az ország adósságállománya és az ezzel járó terhek például cikkem megjelenése óta is jelentősen tovább növekedtek. És egyre csak növekednek jelenleg is.² Magyarország, ha lehet, még mélyebb gödörbe került ebben a tekintetben, mint Argentína 2001-ben.

... mindenkinek távoznia kell ... a hatalomból és a közéletből, aki eddig annak részese volt.

Argentínában a csőd bekövetkeztét követően alakult új kormány a népesség döntő többségének erőteljes nyomása által ösztönözve bevezette a tömegek újbóli foglalkoztatását elősegítő programját (Plan Jefes y Jefas de Hogar Desocupados), azt a programot, amely a családfenntartók újbóli foglalkoztatásának támogatásával a későbbiekben nagyban hozzájárult a munkanélküliek számának jelentős csökkenéséhez. Ez a cikk azt kívánja bemutatni, hogy Argentína a foglalkoztatás növelésével miként állt talpra történelme egyik legnehezebb és legrosszabb társadalmi és gazdasági válságából. A Plan Jefes volt az a program, amelynek a költségei kezdetben az ország GDP-jének kevesebb mint egy százalékát tették ki, és amely kikövezte azt az utat, amellyel csökkenteni lehetett az ország pénzügyi és gazdasági válságának katasztrofális gazdasági és társadalmi következményeit.

A családfenntartók foglalkoztatását támogató terv létrejöttének közvetlen előzményei

Argentína és a világ 2001 decemberében tanúja lehetett annak, hogy az emberek különböző társadalmi rétegeihez tartozó legkülönfélébb csoportjai együttesen, névtelenül, de egybehangzóan, egy emberként nyilvánították ki akaratukat: mindenkinek távoznia kell (que se vayan todos) a hatalomból és a közéletből, aki eddig annak részese volt. És ebbe az akkori politikai rendszer minden képviselőjét beleértették.

Az argentinok két csoportja – a megtakarításaikat (ahorristas) és a munkájukat (piqueteros) elveszítők, akik 1997 óta demonstráltak az utcákon – ekkoriban egy olyan demonstrációt kezdeményezett, amelyet a hatalom erőszakkal fojtott el, és amely a két évvel korábban választott elnökkel szembeni teljes bizalomvesztéshez vezettek, és akit katonai járművekkel kellett kimenekíteni a hivatalából. E demonstráció során a rendőrség több mint 30 ember halálát okozta az utcákon, és ezzel végső soron az akkori politikai rendszer teljes összeomlását is. A politikusok nem mehettek végig az utcán, hogy az emberek ne zaklatták volna őket, és csupán maroknyian akadtak, akik a nyilvánosság előtt mutatkozhattak anélkül, hogy valamilyen agresszió érte volna őket. A kiírt új választásokon megválasztott elnök, Eduardo Duhalde első dolga az argentin valuta 40%-os leértékelése volt. Ugyanakkor az IMF nyomására az új kormány a valutaátváltások teljes liberalizálását vezette be, melynek eredményeképpen az amerikai dollár átváltási árfolyama rakétasebességgel előbb 1,4 pezóról 3,9 pezóra, majd 3,9 pezó fölé került csupán néhány hónap alatt. Végleg átadva ezzel a múltnak a korábban végrehajtott konvertibilitási reform során szimbolikussá váló 1 amerikai dollár/1 pezó árfolyamot.

Az 1. táblázat mutatja be összefoglalóan, mutatószámok segítségével azokat a drasztikus változásokat, amelyek egy évtized alatt a gazdasági és pénzügyi válság hatására Argentínában bekövetkeztek – 25 százalékkal csökkent a háztartások egy főre jutó jövedelme, 48 százalékkal csökkentek a reáljövedelmek (a nomináljövedelmek és a szegénységi küszöb rátája alapján számítva). Nőtt a Gini koefficiens értéke, háromszor annyi család vált szegénnyé, csökkent a szegénység jövedelmi és megoszlási rugalmassága. Dióhéjban: a válság hatására bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások önmagában indokolták az embereknek a fennálló politikai rendszer és a politikusok iránt bekövetkezett teljes bizalomvesztését.

A továbbiakban részletesen bemutatom, hogyan jött létre a munkanélküli családfenntartók foglalkoztatását elősegítő terv (Plan Jefes de Hogar Desempleados), milyen hatást gyakorolt az argentin gazdasági növekedésre, a lakosság megélhetésére, és egyáltalán milyen hatást gyakorolt az argentin gazdaságra. Ennek során számos megállapítás az Argentin Munkaés Foglalkoztatásügyi, Szociális Biztonsági Minisztériuma által készített munkaügyi tanulmányokon alapul (Roca et al., 2005).

1. táblázat: Argentína társadalmi és gazdasági helyzetének alakulása

A munkanélküliek száma 2002 májusában tetőzött, amikor is a munkanélküliségi ráta elérte a 25%-ot. A társadalmi elégedetlenség tovább növekedett a középosztály feléledésével, hogy kártalanítsák őket a dollármegtakarításaikban elszenvedett veszteségeikért, és találjanak megoldást a dollárban eladósodottak jelzáloghiteleinek visszafizetésére. E kérdések és az egyre növekvő szegénység és munkanélküliség okozta problémák megoldására az újonnan megválasztott köztársasági elnök, Duhalde a munkanélküli családfenntartók foglalkoztatását elősegítő terv (Plan Jefes de Hogar Desempleados) bevezetése mellett döntött. A terv megvalósítása által egyúttal csökkenteni lehetett a segélyért sorban állók számát is, amely fontos szociálpolitikai célként fogalmazódott meg ekkoriban.

A foglalkoztatási program legfőbb jellemzői

A munkaügyi és szociális biztonságért felelős minisztérium a program végrehajtása során az irányítás centralizált és decentralizált módját egyaránt alkalmazta, és ez a minisztérium volt mindvégig felelős a közvetlen kifizetésekért, amelyek ugyanakkor minden esetben helyi szinten jelentkeztek, mivel a projektek helyi szinten kerültek meghatározásra, ahol a segélyezettek éltek. A Nemzeti Kormány 565/2002-es rendelete, a Derecho de Inclusion Familiar teremtette meg a jogi alapokat a projektek végrehajtásához. E rendelet írta elő többek között Argentína kritikus gazdasági és pénzügyi helyzete miatt, hogy azon családfenntartók részére, akik 18 évnél fiatalabb gyermekeket nevelnek, munkát kell biztosítani, vagy átképzési lehetőséget és 150 pezó (a minimálbér háromnegyedének megfelelő) havi támogatást. A terv végrehajtását a 312/02 rendelet szabályozta részletesen, e rendelet tartalmazta többek között a programban való részvételre alkalmasság kritériumait és az előírt munkavégzési kötelezettség mértékét. A program a Kincstár által került finanszírozásra a GDP mintegy 1 százalékának, az éves költségvetés 4,9 százalékának a felhasználásával. Habár 2003 volt az első teljes év a program szempontjából, 2002 végére már 2 millió családfenntartó kapott támogatást.

Amint az a 2. táblázatból is látható, a nemzeti költségvetés összes kiadásainak közel 5%-át szavazta meg az argentin parlament a Jefes-terv végrehajtásának finanszírozására, és ez az összes foglalkoztatási akcióra szánt kiadások több mint 80%-át tette ki. Ezek a kifizetések közvetlenül a családfenntartók számlájára kerültek. A nagyobb városokban ezekhez a kifizetésekhez bankkártya használata, a közösségi közlekedés igénybevétele esetén különféle kedvezmények is kapcsolódtak, illetve áfa-visszaigénylési lehetőség. A projektek menedzselése helyi szinteken folyt, helyi önkormányzatok, közhasznú szervezetek, különféle vidéki szervezett közösségek aktív közreműködésével, akik folyamatosan tájékoztatták a Munkaügyi Minisztériumot a programban részt vevő családok helyzetéről. A projekt megvalósulásának ezen módja azért bizonyult előnyösnek, mivel ezek a helyi intézmények jól ismerték az emberek szükségleteit, és rá tudtak világítani arra, hogy a program mely elemeit kell tökéletesíteni annak érdekében, hogy megfelelő környezetet biztosítson a programban szereplő munkakötelezettségek teljesítésére vonatkozóan. A program minél eredményesebb és jobb végrehajtása érdekében az argentin kormány, integrálva a munkáltatók és a munkavállalók szervezeteit, a civil szférát, az egyházi intézményeket és a nemzeti kormányt, Nemzeti Tanácsot hozott létre a programmal járó adminisztrációs és ellenőrzési feladatok lebonyolítására. A Nemzeti Tanács a program átláthatóságát és ellenőrzését segítette elő a politikai korrupció elkerülése érdekében.

2. táblázat. A Jefes-terv a nemzeti költségvetésben

A programban részt vevő családfenntartók sorsának nyomon követését alapvetően kétféle módon végezték: a háztartások vizsgálatával, amelyet az INDEC (Nemzeti Statisztikai és Népszámlálási Intézet) végzett évente kétszer, valamint ad hoc jellegű vizsgálatok, elemzések segítségével, amelyet a Munkaügyi Minisztérium készített időről időre. Ezen túlmenően további vizsgálatok és elemzések készültek a programról a Világbank és más szervezetek, mint például a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO megbízásából.

A terv egyik alapfilozófiája az volt, hogy azokra a területekre terjedjen ki leginkább, ahol a munkanélküliség a legsúlyosabb. A regionális különbségek ezért leginkább abból adódtak, hogy miként koncentrálódtak a segélyezettek az egyes területeken. Életkort tekintve a programban részt vevők közel fele 35 év alatti volt, 33%-uk 25 és 35 év közötti, és kevéssel több mint 14%-uk 24 év alatti volt.

A terv végrehajtásának egyik fontos jellemzője volt a programban részt vevő, gyereket nevelő családanyák pozitív diszkriminációja. A programban részt vevők 71%-át nők alkották. Ezek a családok nagy szegénységben éltek, 90%-uk élt a szegénységi küszöb alatt, és 53%-uk élt mélyszegénységben. Összes jövedelmük 67%-kal nőtt meg, mintegy 25%-kal csökkentve a mélyszegénységben élők számát, egyötödének meghatározó jövedelmét a program által nyújtott támogatás jelentette.

... minimálisan 20 órát kellett dolgozniuk hetente.

Amint azt a program végrehajtását alapvetően szabályozó rendelet előírta, minimálisan 20 órát kellett dolgozniuk hetente. Ha ezt a munkavégzési kötelezettséget nem teljesítette valaki, akkor az adott személyt elbocsátották a programból, és nem kapott több támogatást, ugyanez történt azokkal is, akiknek sikerült teljes idejű állást találniuk. Legnagyobb előnye a munkavállalási kötelezettségnek az volt, hogy jelentős nyomást gyakorolt az alacsonyan fizetett fekete és szürke foglalkoztatásra a rendszeres munkajövedelmek, a munka melletti képzéseken való részvétel lehetőségének megteremtése és a helyi közösségek számára hasznos javak előállítása és szolgáltatások végzése révén.

A foglalkoztatási programban részt vevők hat különböző projektbe kaptak bekapcsolódási lehetőséget: közösségi projektek; mikrovállalkozások; dolgozók iskolája; szakképzési projektek; helyhatóságok által végzett adminisztratív tevékenységek végzése; magánfoglalkoztatási projektek.

A közösségi projektek esetében a helyi önkormányzatok által a helyi közösség számára nyújtott szolgáltatások és termékek létrehozásába kapcsolódtak be: gyerek- és idős gondozástól a betegápoláson át az iskolai konyhai teendőkig. Ezek voltak azok a tevékenységek, amelyeket korábban hagyományosan az állam teljesített az alacsony jövedelmű családok számára, és jelentős piaci értékkel bírtak. A gazdasági válság hatására ráadásul az igények jelentősen megnőttek az ilyen szolgáltatások iránt. A másik nagyon fontos formája a közösségi projekteknek a helyi közösségi infrastruktúrákhoz köthető (csatornahálózat, vízelvezető árkok, öntözőberendezések, iskolák és kórházak építése és karbantartása, erdők, parkok és közterek gondozása, közösségi központok és sportlétesítmények építése stb.), és a helyi közösségek számára különféle fogyasztási cikkek előállítása (pékáruk, ruhaneműk előállítása, hulladék-újrahasznosítás végzése stb.) tartozott még ehhez a kategóriához. A foglalkoztatási programban részt vevők mintegy 60%-a munkavállalási kötelezettségét közösségi projektekhez csatlakozva teljesítette.

A mikrovállalkozásoknál végzett tevékenységekbe való bekapcsolódás egyénileg és kollektíven egyaránt lehetséges volt. Ez olyan magán- és helyi közösségi jellegű tevékenységek (épületek karbantartása és javítása, ácsmunkák, kovácsműhelyekben való kisegítés stb.) végzésébe történő részvételt jelentett, amelyeket különféle egyesületek, szövetkezetek, kis magánszervezetek, közhasznú társaságok, alapítványok, egyházi közösségek végeztek. Minden száz támogatott családfenntartóból mintegy 8 vett részt ilyen jellegű tevékenységekben, míg 6%-a a résztvevőknek kapcsolódott be a dolgozók iskolája projektbe, és fejezte be korábban félbehagyott tanulmányait, és 4%-uk tanult ki valami olyan szakmát, amelyet a helyi munkáltatók hiányszakmaként tartottak nyilván a helyi munkaerőpiacon. A többi résztvevő (mintegy 36%) pedig magánvállalkozásoknál teljesítette munkavállalási kötelezettségét.

Le kell szögeznünk, hogy a foglalkoztatási program sikeres megvalósításához erős társadalmi támogatottságra és nagyfokú politikai autonómiára volt szükség. A politikusokat ugyanakkor számos tényező segítette ennek a programnak a végrehajtása folyamán. A foglalkoztatási program végrehajtása ugyanis számos előnnyel járt. Ezek közül itt a leglényegesebbeket összegezzük:

• Globális stratégiát valósított meg a szegénység és a kirekesztés ellen;
• Megerősítette a szociális hálót, de nem szegénységi politika keretében, könyörületességből;
• Csökkentette a munkanélküliséget;
• A kirekesztett csoportok integrálását tette lehetővé;
• Lehetővé tette a további kormányzati intézkedések szükségességét kiváltó problémák azonosíthatóságát;
• Megoldotta a családok alapvető szükségleteinek kielégítését;
• A humán tőke egyéni, helyi és nemzeti szinten való fejlesztését valósította meg;
• Bevonta a segélyezetteket a közösségi tervekbe és projektekbe;
• Csökkentette a nyomást a nem védett informális munkaerőpiacokon;
• A foglalkoztatás növelése alapvetően anticiklus hatású volt, és egyúttal javította a helyi infrastruktúrát és a hozzákapcsolódó szolgáltatások színvonalát;
• Megsokszorozó és katalizátor hatása volt a gazdasági növekedésre;
• Mivel képes volt az eredményesen fejlődő szektorok összeillesztésére, stabil és minőségi munkahelyek létrejöttét eredményezte;
• Csupán minimális mértékben torzította el a helyi munkaerőpiacokat.

A foglalkoztatási program legfőbb társadalmi előnye az volt, hogy segített megszüntetni azokat a kirívó társadalmi különbségeket, amelyek Argentínában a gazdasági válság előtti évtizedekben létrejöttek. Nem vezethetett volna sikerre, ha nem történik meg helyi szinten a társadalmi és gazdasági folyamatok megfelelő összeillesztése, lépésről lépésre jelentős lendületet adva a piaci erőknek. A program megvalósíthatóságának másik fontos előfeltétele az volt, hogy a nemzeti valuta árfolyama megfelelő szinten maradjon, a multiplikátor-hatás minimális része szivárogjon el importból származó javak vásárlására. Különösen a második szakaszában állt fenn a veszély, hogy a megerősödő társadalmi rétegek importból származó fogyasztási javakra költik majd a megnövekedett jövedelmeiket.

A gazdasági növekedés helyreállítása Argentínában

Argentínában a foglalkoztatási problémákon kívül számos más nagy jelentőségű problémát is meg kellett oldani, amelyek közül több azonnali beavatkozást igényelt. Azonnali kihívások voltak: elkerülni a magas inflációt, a pénzügyi szektor rendbetétele, az államadósság átstrukturálása, a szociális háló megerősítése. Ezzel párhuzamosan ki kellett jelölni az ország társadalmi- gazdasági újjáépítésének hosszú távú stratégiai irányait, és egyúttal azonnal meg kellett kezdeni annak végrehajtását: fenntartható stabil növekedést kellett elérni, fiskális reformokat végrehajtani, át kellett alakítani a bevételek korábbi területi megosztását, új valutaátváltási és kereskedelempolitikát megvalósítani, meg kellett változtatni a külföldi tőkével kapcsolatos korábbi szabályokat, munkaerő-piaci reformot kellett végrehajtani és át kellett alakítani a korábbi teljes politikai intézményrendszert.

A korlátozott mozgástér mellett bevezetett új makrogazdasági politika elsősorban az alábbi okok miatt mégis segítette egy meglehetősen hektikus, de konszolidált növekedés kialakulását:

• A belföldi termelés védelme az új árfolyamrendszer révén. Mivel az importból származó termékek és szolgáltatások megdrágulását hozta, így lényegében az importhelyettesítést ösztönözte, bizonyos hazai tevékenységek megerősödését és újak meghonosodását elősegítve, továbbá csökkentve az átváltási ráták bizonytalansága miatt fennálló nyomást.
• Technológiai fejlődés kiegyenlítődése. A technológiák esetében, a korábbi egyoldalú, alacsony munkaigényű technológiai fejlődés kiegyenlítődését hozta a „kulcsrakész” technológiavásárlások megdrágulása következtében.
• Új fiskális eszközök. A masszív leértékelődés megnövelte a helyi vállalkozások versenyképességét, és váratlan nyereséget generálva, egyúttal pluszbevételt lehetővé téve az állam számára, az értékarányos adók révén.

Mivel a munkanélküliek aránya megközelítette a gazdaságilag aktív népesség 25%-át és a háztartások több mint 42%-a került a szegénységi küszöb alá, a lakosság több mint fele sürgetett valamilyen hathatós intézkedést a foglalkoztatás növelésére és a gazdaság élénkítésére vonatkozóan. A hagyományosan alkalmazott szociálpolitika nem bizonyult hatékonynak. Az új árarányok jelentősen segítették az ország gazdasági szerkezetének átalakulását és termelékenyebbé válását, de önmagában még nem lettek volna elégségesek a stabil és fenntartható gazdasági növekedés megteremtéséhez.

Argentínában az egyik legnagyobb problémát a válság kitörésekor az infláció felgyorsulása jelentette. A központi bank által 2002-ben bevezetett új, megfontolt monetáris politika, a bankok tartalékainak jelentős megemelése 2003 májusában jelentős segítséget jelentettek az infláció mérséklésében. Az inflációs kockázatok kezelését elsősorban a válság miatt befagyasztott közszolgáltatói árak és csökkentett közalkalmazotti bérek miatt keletkező nyomás kezelése jelentette.

A hagyományosan alkalmazott szociálpolitika nem bizonyult hatékonynak.

Egy másik azonnali kihívást a bankrendszer megerősítése jelentette. Megkezdődött a bankok betétállományának újjáépítése, és habár a bankok likvidek voltak, gyakorlatilag képtelenné váltak a gazdaság újjáépítésének finanszírozására. Amíg a bankok nem rendelkeztek megfelelő eszköz- és betétállománnyal, addig csak újabb hitelek felvételével, meglehetősen drágán tudtak finanszírozási forrást biztosítani, jelentősen megnyirbálva a növekedés megindulásához szükséges forrásokat.

A kormányzati hitelek sikeres átstrukturálása kulcskérdéssé vált annak érdekében, hogy Argentína rendszeres törlesztési kötelezettségének csökkenésével az ország hitelképessége, reputációja újból olyan szintre kerüljön, hogy ismét lehetővé váljon az ország stabil piaci finanszírozása. A magas államadósság folyamatos finanszírozása is jelentős forrást vont el a gazdaság élénkítéséhez szükséges lehetséges pénzeszközökből, ezért vált rövid távon is különösen fontossá az adósság átstrukturálásának kérdése.

A családfenntartók foglalkoztatása és havi 150 pezóval való támogatása (nagyjából 50 USD), amelyet mintegy 2 millió munkanélküli kapott meg, kulcsszerepet játszottak 2002 folyamán a szociális forrongások lecsillapításában. Emellett a munkavállalási kötelezettség előírása, a közmunkaprogramokban való részvétel olyan kitörési pontot jelentett az érintett munkanélküliek számára, amely révén büszkeségük megőrzése mellett rövidebb idő alatt találhatták meg a visszautat a gazdaság vérkeringésébe, egyúttal elősegítve a gazdaság mielőbbi új erőre kapását.

A válságot követően az egyik hosszú távon is fontos lépés volt az argentin gazdaság stabil és erős növekedési pályára állítása. 2002 után, a következő 3-4 évben legalább évi 3–5%-os növekedést kellett elérni ahhoz, hogy a gazdaság képes legyen kimozdulni abból a gödörből, amibe a válságot megelőző elhibázott neoliberális gazdaságpolitika és annak következményeként bekövetkezett gazdasági válság hatására került. Éppen a későbbi növekedési ráták tették lehetővé Argentína számára, hogy 2006-ra reálértékben a GDP meg tudja haladni az 1998-as szintet. Ehhez azonban teljes mértékben helyre kellett állítani a korábban versenyképes kapacitások jelentős részét, és az új elnöknek új növekedésbarát és versenyképes makrogazdasági környezetet kellett teremtenie.

A fiskális konszolidáció kritikus kérdés volt a hosszú távon fenntartható, stabil és jelentős gazdasági növekedés megalapozása szempontjából. Ehhez az elsődleges kiadások (a kamatfizetések nélküli egyenleg) esetében költségvetési többletet kellett elérni. Át kellett alakítani az adórendszert. A nyilvános börtönbüntetések gyakorlatának bevezetése az adókerülők részére pezsdítő hatást gyakorolt az adóbefizetések növekedésére.

A tartományközpontú fiskális kapcsolatok reformja rendkívül fontossá vált a költségvetés fenntarthatósága miatt. Az új rendszerben a szövetségi bevételek (vámbevételek nélkül) 58%-a került becsatornázásra a tartományok számára megteremtve a ciklusokon átívelő ösztönzés lehetőségét a tartományi költekezésekben. Egy másik jelentős változás a korábbi rendszerhez képest az adósság növekedésért való felelősség kormányzati szintről tartományi szintre való áthelyezése volt.

Az új versenyképes reálárfolyamok stabil fenntartása állt az új valutaátváltási szabályok középpontjában. A korábban sokszor vitára bocsátott alternatíva, hogy az amerikai dollár töltse be a nemzeti valuta szerepét, lekerült a napirendről, mivel a saját nemzeti valuta léte az ország kritikus gazdasági helyzetében nagyobb szabadságot és ezzel nagyobb lehetőséget nyújtott az ország versenyképességének gyorsabb visszaszerzéséhez és megerősítéséhez.

Argentína versenyképes és exportképes termékeinek és szolgáltatásainak köre meglehetősen kicsi volt a GDP-hez képest, és jelentősen be is szűkült a recesszió hatására, rendkívül sebezhetővé téve a gazdaságot. Az export nagyobb ösztönzésére, új piacok megszerzésére és szélesebb áru- és szolgáltatásalapok megteremtésére irányuló intézkedések álltak a kereskedelempolitikai intézkedések fókuszában. Az új kormány új törvényt alkotott a külföldi befektetések ösztönzésére, a pártatlan és piacbarát gazdasági környezet imázsának helyreállításáról, ennek keretében lefektették azokat a szabályozási elveket is, amelyeket a különféle közszolgáltatások díjainak kialakításánál kellett alkalmazni.

A munkaerőpiac merevségének megszüntetése volt a legfőbb célja a bevezetett munkaerő-piaci reformnak. Szükségessé vált a béreket terhelő magas szociális járulékok csökkentése, és a mobilitás növelése érdekében a magas végkielégítési összegek csökkentése. Jelentős eleme lett ezeknek a munkaerő-piaci reformoknak a béralkuk iparági szintről vállalati szintre történő áthelyezésével kapcsolatos intézményrendszerbeli változások végrehajtása.

... új politikai rendszer kialakítására törekedtek.

Olyan új politikai rendszer kialakítására törekedtek, amely képes a gazdasági problémák hatékony és eredményes kezelésére. Ennek jegyében került sor például a választott képviselők helyi választókerületében történő elszámoltathatóságának megteremtésére: a korábbi listás választáson mandátumot szerzett kormányzóktól való függőségi viszonnyal szemben ez a változtatás önmagában is jelentősen megerősítette a lakosság ellenőrzési jogosítványait a választott képviselők fölött. De újraszabályozták többek között a parlament és a köztársasági elnök közötti hatásköröket és felelősségi viszonyokat is.

[H]Argentína gazdasága és a foglalkoztatás alakulása a világgazdasági recesszió kitöréséig

Az argentin gazdaság 2002-t követően jelentős fejlődésnek indult. Argentína elmúlt ötvenéves történetében először, a gazdasági növekedés egymást követő négy éven keresztül évi 8%-nál is nagyobb mértékben növekedett. A foglalkoztatás mértéke nemcsak a szürke- és feketegazdaságban, hanem a legális, hivatalos gazdaságban is jelentősen megnőtt. A munkanélküliek száma a 2003-ban mért 3 millióról 2006-ra 1,3 millióra csökkent. Hatmillió ember (munkanélküli+inaktív) közül 2,9 milliónak oldódott meg a foglalkoztatási problémája és kapott munkát ez időszakban. A minimális bér vásárlóértéke 2006 végére a duplájára nőtt 2001 decemberéhez képest. Ezek a kiváló eredmények teljes mértékben a gazdaság helyreállítására irányuló komoly erőfeszítéseknek voltak köszönhetőek. Elsősorban is a stabil növekedést biztosító új makrogazdasági környezetnek és a Jefes y Jefas de Hogar Desocupados foglalkoztatási programnak jutott ebben kiemelkedő szerep, habár kétségtelen, hogy számos további kérdés és probléma várt és vár a mai napig megoldásra.

Az argentin foglalkoztatási program egyik legfőbb tanulsága, hogy sikeres végrehajtásának előfeltétele olyan elemzési eszközkészlet létrehozása, amely ex ante és folyamatában is rendszeresen értékeli a program végrehajtását, hatásait és eredményeit. Ezen túlmenően egy ilyen típusú program eredményes lebonyolításához nagyon magas szintű koordináció szükséges a hatáskörök, a jogalkotás és a köz- és magánszektor között. Ezenkívül a program lebonyolításának teljes ideje alatt biztosítani kell az ilyen típusú gazdasági ösztönzők politikai legitimitását, a közvélemény részvételét, a folyamatok átláthatóságát. A program hatékony és kreatív menedzselése, komoly szakmai értékelése, átláthatósága és erős politikai támogatottsága alapfeltétele a gazdasági bajoknak a foglalkoztatás növelésével való minél eredményesebb gyógyításának.

3. táblázat: A piaci árak, a GDP, a munkanélküliségi és a foglalkoztatási ráta alakulása

Argentína válságból való kilábalásának tapasztalatai azért is érdemelnek kiemelt figyelmet számunkra, mivel számos tekintetben hasonló gazdasági bajokkal küzd ma Magyarország is. Habár kétségtelen, hogy oktalanság lenne az ott végrehajtott intézkedések másolása, a legtöbb ott eredményre vezető intézkedés megfelelő hazai adaptálása mindenképpen legalábbis a siker reményével kecsegtet, különösképpen is a foglalkoztatási programé, amely végül is a válságból való kibontakozás egyik motorjának bizonyult ott. De tanulságos az is, hogy mindez megfelelő új versenyképes társadalmi és gazdasági környezet létrehozása nélkül valószínűleg önmagában nem járt volna sikerrel, vagy csupán minimális eredményt hozhatott volna. Ezért nálunk is szükség lenne a foglalkoztatási program, és ezzel összhangban a gazdaság fenntartható stabil növekedési pályára állítását elősegítő program integrálására. Valamint mindezek sikeres végrehajtásához új versenyképes társadalmi és gazdasági környezet megteremtése. Beleértve ebbe a bankrendszer átalakítását, az államadóság újrastrukturálását, a szociális háló megerősítését, a szükséges fiskális átalakításokat, a regionális és területi finanszírozás átalakítását, új kereskedelem- és árfolyampolitika kialakítását, a kívánatos munkaerő-piaci változtatásokat, és nem utolsósorban a hazai politikai intézményrendszerbeli változások végrehajtását.

Mindezeken túlmenően az argentin foglalkoztatási program egyik legfőbb tanulsága, hogy amikor azt hisszük, hogy megoldottuk a legnehezebb problémákat és a nehezén már túl vagyunk, jöhet az igazán neheze. Argentína mára ismét az államcsőd közelébe került, de ez már egy újabb történet, amelynek tanulságai már terjedelmi korlátok miatt csak egy következő cikkben férnek el.

Irodalomjegyzék