A Baross Gábor Társaság (www.baross.org) a 2007. áprilisi vitaestjén az állami tulajdonban lévő műemlékek és kastélyok kérdésével foglalkozott. A műemlékvédelemben érdekelt és közreműködő szakemberek vitaindító előadásaiból és a vitából nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti vagyon ezen fontos részét képező műemlékvagyon megőrzése és kezelése terén sürgős változásokra van szükség.

A műemlékek (várak, kastélyok), a muzeális értékek és a védett természeti területek tulajdonosaként az államra kettős feladat vár:

• egyfelől morális kötelessége, hogy – gondos gazdaként kezelve – megőrizze és a következő generációknak átadja a múltból megmaradt értékeket,
• másrészt – amint azt sikeresen külföldi példák mutatják – a nemzeti örökségbe tartozó vagyon átgondolt felhasználásával növelje az ország turisztikai vonzerejét.

Kis számban ugyan, de Magyarországon is találni példákat arra, hogy magánvállalkozók, helyi önkormányzatok vagy közhasznú társaságok sikerrel oldják meg e kettős feladatot. Sajnálatos módon a kincstári vagyoni körbe tartozó vagyontárgyakról (százat meghaladó számú kastélyról, nagyszámú várról van szó) az állapítható meg, hogy ezen ingatlanok zömét nem lehet látogatni, felújításukra és a lehetőség szerinti idegenforgalmi hasznosításukra nincs kidolgozott program, de még koncepció sem készült.

A szóba jöhető kincstári vagyontárgyak feletti tulajdonosi joggyakorlás – egységes koncepció híján – esetlegesen oszlik meg számos szervezet között (Kincstári Vagyoni Igazgatóság, Műemlékek Állami Gondnoksága, Nemzeti Földalapkezelő Szervezet stb.), ráadásul a KVI belső – a műemléki, kincstári vagyonnal való gazdálkodás igényét figyelmen kívül hagyó – átszervezése következtében teljesen eltűnt az a korábban kiépült, sajátos műemléki szaktudást és elkötelezettséget hordozó szakmai apparátus is, amelyre az állam műemlékekkel kapcsolatos törvényi feladatai miatt nagy szükség lenne.

A Társaság úgy látja, hogy ma nincs gazdája a nemzeti vagyon ezen részének, és elhalt az a korábbi többirányú fejlesztési munka, amelyet „kastélyprogram” vagy „várprogram” néven ismerhettünk meg. Hiányzik az az átfogó koncepció, amely megfelelő költségvetési források, illetve egyéb gazdasági ösztönzők hozzárendelésével hosszú távra meghatározná nemzeti értékeink megőrzésének, felújításának és működtetésének szakmai alapokon nyugvó programját.

Az összehangolt program hiánya következtében eltérő használati szabályozás vonatkozik a kastélyokra, a kúriákra és a velük valaha szerves egységet képező parkokra, erdőkre. Megyénként és hatóságonként eltérő a gyakorlat a kulturális örökséget képező vagyon hasznosítása terén.

A Társaság ezért felszólítja a nemzeti örökségért felelős kormányzati intézményeket, szervezeteket, hogy szakértők bevonásával és a szakmai nyilvánosság előtt újítsák fel a nemzeti vagyon kiemelkedő részét képező kastélyokkal, várakkal és más muzeális örökségünkkel kapcsolatos programalkotási munkálatokat!

Budapest, 2007. április 19.