A címben szereplő megnevezések csak látszólag jelölnek különálló fogalmakat. Aki tartalmukat átgondolja, annak nyilvánvalóvá válik, hogy szorosan összefüggő meghatározásokról van szó.

A gond az, hogy a jelenlegi kormányzatban az érintett területen foglalkoztatottak közül senki nem gondolja át ezeket, ami azt jelenti, hogy vagy nem akar ezen gondolkodni, vagy nem érdekli, vagy – ami a legnagyobb baj – nem is ért ahhoz, ami a dolga lenne.

Ezáltal véget nem érő viták alakulnak ki az ellenzék és az államhatalom jelenlegi gyakorlói között arról, hogy milyen is a gazdaság helyzete jelenleg.

Amennyiben elfogadjuk azt az állítást, hogy az otthonteremtést elsősorban meghatározó lakásépítés alakulása befolyásolja a gazdaság helyzetét nemcsak rövid távon, hanem távlataiban is, akkor hamar választ kapunk a fenti kérdésre. Elég, ha a lakásépítés alakulását vizsgáljuk meg az utóbbi három évben.

Nem az átadott lakások számát, hanem az építést, vagyis a tényleges helyzetet kell vizsgálni, akkor kapunk valódi választ kérdésünkre!

Ma Magyarországon négy gazdaságkutató intézet foglalkozik a lakásépítés kérdéskörével, és mind a négy igazolja azt az állítást, hogy az állam által a lakásépítésre fordított támogatásnál legalább 10%-kal nagyobb összeg folyik vissza a költségvetésbe „egyenes ágon”, tehát: áfanövekedés, egyéb adók, többletfogyasztás stb. révén közvetlenül.

Azt állítom, hogy az otthonteremtés közvetett haszna ennél nagyobb. Ha megfelelő az otthonteremtés lehetősége egy országban, vagyis a lakásépítés támogatásának politikája, akkor növekszik a népesség, csökken a betegség, a kórházi kezelés költsége, csökken a gyógyszerigény, az alkoholizmus, a bűnözés, a válás, a munkanélküliség (főleg azon a területen, ahol képzettség hiányában nehéz elhelyezkedni), és csökken számtalan egyéb, az államot terhelő kiadás.

Miután azt is állítom, hogy a mai otthonteremtési politika alapvetően elhibázott, egyben azt is ki merem jelenteni, hogy a kormányzat gazdaságpolitikája rossz.

A következőkben elvégzem annak elemzését, hogy mi a gond a jelenlegi lakásépítéssel, hol vannak az alapvető tévedések, a hibás intézkedések, és mik lennének azok a megoldások, melyekkel a jelenlegi helyzeten javítani lehetne. (Akkor persze, ha valaki ezt akarná, vagy ez lenne az érdeke, esetleg ha megértené, hogy mindez miért fontos.)

Mi a gond a jelenlegi lakásépítéssel?

Ma már közhely, hogy legalább 40 ezer új lakást kell évente felépíteni ahhoz, hogy a lakásállomány ne romoljon. Nyilvánvalóan ez a minimum, a fejlődéshez, a lakásállomány minőségi megújításához ennél 10-15 ezerrel többet kell építeni.

Az alábbi diagram mutatja a kész lakások, illetve az építési engedélyek számának alakulását 1998–2010 között.

1. ábra

Az elmúlt három évben folyamatosan növekedett az átadott lakások száma. Tehát minden rendben van, hiszen jelentős fejlődés látható, mondhatnák a hatalom jelenlegi gyakorlói!

Fontos tudni, hogy az átadott lakások száma és az épített lakások száma alapvetően különböző mutatók. Az egyik a múlt eredményeit, a másik a jelenlegi helyzetet fejezi ki.

A KSH adatait el kell fogadni, azonban látni kell, hogy az átadott lakások számának növekedését a 2000–2002. év lakáspolitikája határozta meg. Tehát ezek az eredmények a polgári kormányzat rendeleteinek és pénzügyi segítségének köszönhetőek. A gond a jelenlegi építéssel van! A jelen helyzetet az építési engedélyek számának alakulása és az építőanyag- eladás mutatja valójában.

Mi a helyzet ebben a tekintetben?

•  Az építési engedélyek száma mutatja a lakosság lehetőségét és szándékát az adott évben, illetve jelzi a jövőbeni helyzetet. Ebben a tekintetben a KSH-adatok hibásak akkor, amikor 2003-ban közel 60 ezer engedélykiváltást regisztráltak (ez az érték hibás nyilvántartás következménye, és minden valószínűség szerint nem szándékos csúsztatás; 50 ezer körüli érték a valós szám, ami persze nem kevés). Figyelemre méltó azonban, hogy 2004-ben már csökkenés látható, ami jelentősen erősödik 2005–2006-ra. Az egyik gond tehát ez. Hasonló helyzet volt 1995–96-ban, amikor az akkori építésiengedély-csökkenés következményeként 20 ezer alá esett az átadott lakások száma 1999-ben. Sajnos ez várható az elkövetkező években is! •  Ennél is riasztóbb az építőanyag-értékesítés alakulása az elmúlt évben és ez év első felében. A lakásépítés szempontjából meghatározó építőanyagok (tégla és cserép) eladása 30%-kal volt kevesebb 2004 harmadik negyedében, mint az elmúlt év azonos időszakában. Csökkent a cement és egyéb alapvető építőanyagok eladása is mintegy 20%-os mértékben. A 2005. év első hat hónapjában ez a csökkenés 30%-os mértékű volt, éves átlagban 20% körüli érték várható, minden építőanyag esetében!

Itt kell beszélni arról is, hogy az építőanyag-gyártók helyzetét jelentősen rontja az üzemanyagok és a földgáz árának növekedése és a várható krízishelyzet az energiaszektorban. Ez az építőanyag-szállításban és a gyártás jövedelmezőségében olyan állapotokat alakíthat ki, melyek következtében a kis- és középvállalkozásban termelő cégeknél gyárleállításokkal kell számolni. Amennyiben erre sor kerül, több száz munkahely szűnik meg elsősorban vidéken.

A multinacionális építőanyag-gyártóknál is komoly gondok jelentkeznek a jövedelmezőség csökkenését tekintve, ami a tervezett beruházások elmaradását vonja maga után, további munkalehetőségek kiesésével.

Elsősorban anyagi okokból, az elmúlt két évben az épített lakások jelentős hányadának alapterülete alig több mint 50 négyzetméter.

Meg kell említeni még egy igen fontos tényezőt, a statisztika számait vizsgálva, ez az épített lakások átlagos alapterületének jelentős csökkenése. Elsősorban anyagi okokból, az elmúlt két évben az épített lakások jelentős hányadának alapterülete alig több mint 50 négyzetméter. Ezek az építmények éppúgy átmeneti szálláshelyek lesznek, mint a panellakások, ilyen kis méretű lakásokban nem lehet a kívánatos, kettőnél több gyermeket felnevelni. Ezenkívül aggályos az is, hogy a legnagyobb mennyiségi és lakóterületi visszaesés éppen a családiház-építésnél tapasztalható, pedig minden tekintetben ez adja a legcélszerűbb otthont mind a tulajdonos, mind a társadalom szempontjából.

További demográfiai recessziót gerjeszt ez a helyzet. Azt kell mondani tehát, hogy a diagramon látható statisztikai adatok ebből a szempontból is megtévesztőek, mert az elmúlt évben kimutatott átadott lakások száma reálisan 36- 38 ezer, ha a 2000–2002 között építettek méretével számolunk. Ezt a becslést alátámasztják az építőanyag-eladási adatok és a teljes építőanyag-ipari ágazat rendkívül rossz piaci helyzete.

Melyek azok a hibák és tévedések, amik a jelenlegi kormányzat lakáspolitikáját jellemzik?

A polgári kormány egyik sikeres programja az otthonteremtés volt, mely a Széchenyi Terv keretében a ciklus végére olyan népszerű lett, hogy az akkori ellenzék felhasználta kampányában. „Lakásügyi Minisztériumot hozunk létre”; „180 ezer lakást építünk” stb. ígérték, és tudjuk, hogy az akkor elhangzottakból semmi nem lett, sőt alapvetően és elvileg is elhibázott intézkedések láttak napvilágot, melyek óriási károkat okoznak az egész társadalomnak.

Melyek ezek?

•  Az otthonteremtést lehetővé tevő lakásépítés kérdéskörének kezelése a jelenlegi kormányzat politikájában nem jelent prioritást. Ezt igazolja részben az, hogy nem alakult ki alkalmas személyi állománnyal, felelősséggel és lehetőségekkel rendelkező állami szervezet, másrészt az, hogy a döntéseket a Pénzügyminisztériumban hozzák kizárólag pénzpolitikai megfontolások alapján. Ebből fakadóan olyan rendelkezések születnek, melyek nem a gazdasági növekedést, hanem a megszorításokat helyezik előtérbe. Márpedig befektetés nélkül nincs nyereség! •  A rászorultság elvét hangoztatva kizárólag szociálpolitikának és ezáltal kötelező állami kiadásnak tekintik mindazt a juttatást, mely az állampolgárokhoz így kerül. Két nagyon elhibázott rendelkezés született. Az egyik az államilag támogatott hitelösszeg felső határának felére csökkentése (30 millió Ft-ról 15 millió Ft-ra), a másik a használtlakás-vásárlás kedvezményének szűkítése. Ez a szemlélet több okból is hibás. Az egyik hiba az, hogy nem tud így kialakulni az a polgári réteg, mely minden társadalom meghatározó alapja. A lakását építő állampolgár hozza a jelentősen nagyobb áldozatot otthona megteremtéséhez, majd a hitel törlesztése során évtizedekre munkahelyéhez, családjához, környezetéhez ragaszkodó, takarékos életet fog élni, nem a társadalom nyakán élősködő, fölösleges értékekre költő, javait elpazarló személy válik belőle és gyermekeiből. A nemzet gyarapodása, a valódi újértékteremtés szűnik meg ezáltal. A másik hiba az, hogy a lakásépítés támogatása miatt jelentkező többletbevételi forrástól (melyeket korábban részleteztem) a költségvetés elesik. A mai gazdasági gondok egyik fő oka éppen ez. (A polgári kormány működése alatt legalább évi 1% GDP-növekedést jelentett ez a forrás.) A lakáshasználat során fellépő, elsősorban a családi házban élők többletfogyasztása sem jelent többlet költségvetési bevételt. A harmadik hiba az, hogy a használtlakás-vásárlás támogatási kereteinek beszűkítése megszüntette a lakásmobilitást. Ez lehetetlenné tette nagyon sok család részére az otthonteremtést, a továbblépés lehetőségét korlátozza, célokat akadályoz meg, reményeket olt ki. Súlyos elvi tévedése ez a jelenlegi kormányzatnak. •  Ebben az évben került bevezetésre az ún. „Fészekrakó program”, mely fél év alatt megbukott, ami előre látható volt a feltételei miatt. A következőkben bemutatott számadatok alapján ez nyilvánvaló lehetett volna létrehozóinak is, akik esetleg érdekeltek voltak egy ilyen konstrukció bevezetésében, miután a program csak a biztos banki jövedelmet növeli. (Talán kidolgozását is banki vezetők végezték.) Amennyiben a felvehető legnagyobb összeget (15 millió Ft) valaki a leghosszabb futamidőre (20 év) kölcsönveszi, akkor a havi törlesztés mintegy 130 ezer Ft, és a teljes visszafizetett összeg több mint kétszerese (!) a kölcsönvett összegnek. Ha a banki rárakódó többletköltségeket is számításba vesszük, akkor további több százezres kiadással kell számolnia még az építés megkezdése előtt az otthonteremtőnek. Nyilvánvaló ezért, hogy csak a töredékét (4-6 millió Ft-ot) veszik fel a rászorulók a lehetséges maximumnak, ebből viszont csak kisméretű lakások építhetők, ezáltal is növelve a kis lakások számát. Valójában ez nem más, mint egy újabb panelprogram, mert ezekben a kis lakásokban nem lehet gyermekeket felnevelni! Ha valaki mégis meg akarna győzni a program sikeréről, akkor azt fogom kérdezni tőle, hogy a kölcsönt kérők hány százaléka veszi fel a maximális összeget?

A teljesség kedvéért el kell mondani azt is, hogy helyesnek tartom a jelenlegi kormányzat első lakáspolitikai módosító intézkedését, mely az öngondoskodásra ösztönző lakástakarékoskodás kondícióit javította.

Mit kell tenni 2006 után ahhoz, hogy ismét javuljon a hazai lakástámogatási és -építési helyzet?

Alapvetően folytatni kell a 2002-ben megszűnt lakáspolitikai szemléletet, de jelentős számú új elemet is be kell iktatni ahhoz, hogy az otthonteremtés ismét a nemzet erkölcsi és gazdasági fejlődését szolgálja. Állandóan szem előtt kell tartani azt, hogy a népességcsökkenés megállításának egyik igen fontos elemét kell ismét hatékonyan működővé tenni.

A sok lehetséges megoldás közül kiemelem az alapvetően fontosakat:

•  Vissza kell állítani a Széchenyi Terv azon elemeit, melyek eredményesek voltak. Az nyilvánvaló, hogy ez nem lesz ugyanaz az otthonteremtési program, mint ami 2002-ben abbamaradt. Nem kell visszaállítani a megszüntetett áfa-visszaigénylési lehetőséget. Felül kell vizsgálni az állami kamattámogatásnak az építkezőhöz történő eljuttatásának módját és kondícióit. Más módon kell kezelni az önkormányzati szociálisbérlakás-építést. Hatékonyan kell foglalkozni a „panelkérdéssel”. •  A lakásépítés állami támogatásának alapvetően más szempontok szerint kell történnie, mint ahogyan eddig történt, és jelenleg is történik. Az új szempontok közül kiemelten első helyet kell biztosítani a környezetvédelemnek. A lakásépítés beavatkozás a természetbe, így kiemelt figyelmet kell erre a kérdésre fordítani, és óvni kell a környezetünket. Mind a közvetlen, mind a közvetett környezetkímélést tekintetbe kell venni. A közvetlen védelem azt jelenti, hogy csak a bizonyítottan környezetkímélő építőanyagokból történő építést szabad államilag támogatni. Tekintettel arra, hogy az építőagyag-ipar évente több tízmillió tonna anyagot gyárt, s ha ezeknek csak néhány százaléka tekinthető környezetszennyezőnek vagy veszélyes anyagnak, akkor is évente több százezer tonna veszélyes anyag kerül felhasználásra állami támogatás mellett! A környezetszennyező anyagok felhasználása különösen veszélyes akkor, ha közvetlenül szennyezi a talajt (például esővíz hatására a tetőkről), vagy szakszerű megsemmisítés hiányában hulladékként. •  Rendkívül körültekintően kell eljárni a támogatott vagy nem támogatott építőanyagok körének meghatározásánál, mivel a diszkriminatív állami támogatás esetén súlyos gazdasági érdekek sérülnek. A rendelkezések megalkotásához szakirányú kutatóintézetek és civil szervezetek széles körét kell bevonni a munkába. A közvetett környezetvédelem azt jelenti, hogy az építmény hogyan viselkedik használata során, és hogyan illeszkedik a környezetbe. Ebben az esetben esztétikai, építéshagyományi szempontokat is tekintetbe kell venni. Legfontosabb azonban az építmény energetikai viselkedése. Erre a szempontra az unió felhívja a figyelmet. Az Európai Unió Parlamenti és Tanácsi 2002/91/EC (2002-12-16) sz. rendelete kötelezi a tagországokat, így hazánkat is 2006-tól, az épületek energetikai viselkedésének vizsgálatára és nyilvántartására. (A rendelkezést valószínűleg követik további szigorító szabályozások.) Hazánkban különösen nagy gond ez, mivel egy átlag európai lakás üzemeltetéséhez szükséges hő- és villamos energiának több mint kétszerese a magyarországi felhasználás. Ez nálunk több mint 200 kWó/év/m2. Az elkövetkező 10 éven belül ennek legalább 50%-os csökkentését kell elérni, a szabályozási és támogatási rendeletek segítségével.

Kiemelten kell foglalkozni az otthonteremtés lehetőségével az első lakás megszerzésekor.

Kiemelten kell foglalkozni az otthonteremtés lehetőségével az első lakás megszerzésekor. Figyelni kell azonban arra, hogy elkerüljük azokat a hibákat, melyek jelenleg ebben a tekintetben fennállnak. Egy lehetséges modellre teszek a következőkben javaslatot. Mindenekelőtt tekintettel kell arra lenni, hogy az első otthonát kialakítani kívánó fiatal házaspár nem bővelkedik anyagiakban, tehát részükre valódi segítséget csak az alanyi jogon járó, közvetlen, vissza nem térítendő állami támogatás jelent (személyenként kb. 1-1,5 millió Ft). Azonban 2006 nyarán egy üres államkasszát talál a hatalomra kerülő kormányzat, és nem tehet olyan ígéretet, amit később „elfelejt”. Ezért tehát az öngondoskodó előtakarékossággal kell összekapcsolni az állami támogatást (ami az állami kötelezettségvállalást időben kissé eltolja). Kapják azok a támogatást, akik már rendelkeznek lakás-takarékbetéttel (legalább 500 ezer Ft személyenként), és legalább 2 évig előtakarékoskodnak, és majd azt követően kapják meg a kiegészítést. Ezáltal egy családban 5-6 millió Ft áll rendelkezésre, ami saját erőnek számíthat további hitelkérelem esetén. A konstrukcióból logikusan fakad, hogy az állami támogatás kezelését a lakás-takarékpénztáraknak célszerű végezni, míg a hitelezést a kereskedelmi bankok is végezhetik, de szigorúan ellenőrzött feltételek szerint. Itt kell szót ejteni arról, hogy az öngondoskodó otthonteremtésben el vagyunk maradva Németország, Ausztria, de még Csehország vonatkozásában is. Ez utóbbiban tízszer (!) annyi lakástakarék-szerződést kötöttek 1990 óta, mint Magyarországon. Ennek oka nem a hazai lakás- takarékpénztárak működésében, hanem az állam által kialakított feltételekben keresendő, és megváltoztatása időszerű.

•  Újra kell gondolni a bérlakás-építési modellt. Felmerülnek ugyanis olyan fontos kérdések, hogy hol, mennyi, milyen lakás épüljön, ki fogja karbantartani és működtetni azokat stb. A polgári kormányzás idején sikeres volt az önkormányzati szociálisbérlakás- építés. Ugyanezt nem lehet megismételni. Célszerű egy alapvetően más konstrukcióban gondolkodni a bérlakásról. Tanulmányoztuk az osztrák szociálisbérlakás-építési modellt. (Ez a megoldás a saját tulajdonú lakás és a bérlakás sajátos ötvözete lakásszövetkezeti formában, azonban tökéletesen kezeli a lakáskérdés egy jelentős szektorát.) Ausztriában több mint 200 szociálisbérlakás-építő és -üzemeltető szövetkezet (SOZIALBAU) működik 1952 óta eredményesen. A szervezet nonprofit módon (csak a működési költséget számíthatja fel a bérlő- tulajdonosoknak), nagyon szigorú, államilag meghatározott körülmények és törvények alapján működik. Elvégzik a lakás építését és üzemeltetését. Az állami támogatás a bérlő nevére szól ugyan, de a SOZIALBAU gazdálkodik vele. A bérlő (aki résztulajdonos is egyben) igen kis induló pénzeszközzel (Ausztriában ez 6 ezer euró egy 54 m2-es lakás esetében), a szociális helyzetétől függően hitelt kap, és ahogyan törleszti a hitelt, úgy válik egyre nagyobb lakáshányad tulajdonosává. Általában egy év alatt, a szerződéskötéstől számítva, a lakásba beköltöznek. Ha néhány év múlva nagyobb lakásra van szükség (mert gyermek születik), akkor a már megszerzett tulajdonrész figyelembevételével és felhasználásával nagyobb lakásba költözhetnek, természetesen nagyobb havi törlesztéssel. Ez mindaddig folytatódik, amíg a lakás teljesen a bérlő tulajdonává válik, aki vagy itt él tovább, vagy igényesebb lakásba költözik (ez általában családi ház). A lakáscserét és a szükséges, meglehetősen bonyolult adminisztrációt is a szövetkezet intézi. Bécsben 43 ezer szociális bérlakást üzemeltet egy szervezet. Új lakások is épülnek, melyek betonblokkból készített legfeljebb háromszintes épületek, sátortetővel. Az építés telepszerű, ahol minden szociális ellátás biztosított (orvosi rendelő, gyógyszertár, bevásárlási lehetőség, szórakozási lehetőség stb.). Ez a konstrukció lehetne egyik megoldása a hazai panelépületekkel kapcsolatos gondoknak. •  Magyarországon a panelépületek nagyobb gondot jelentenek, mint más országokban, mert egy lakosra számítva Budapesten van a legtöbb panelépület Európában. Hazánkban a lakosság 20%-a él panellakásokban. Nem jelent tehát megoldást az a néhány milliárd forint ráfordítás, amit a kormányzatok a kérdés „megoldására” szántak vagy szánnak. Ebből a pénzből csak apróbb műszaki felújításokat lehet végezni, sokszor környezetkárosító anyagok felhasználása mellett. A panelban lakók gondjait az államnak kell megoldania, miután ez a helyzet az elmúlt évtizedek „öröksége”, ugyanúgy, mint az egészségügy vagy az infrastruktúra. Megkerülni lehet az alapvető kérdéseket, azonban ez csak elodázza azokat. Minden próbálkozás megbukott az elmúlt 15 év során. Átfogó, legalább 10 évre szóló program kidolgozása elkerülhetetlen, lakáspolitikán belül külön panelprogram szükséges. A kérdés rendkívül széles körű. Felmerülnek minőségi, műszaki energiafelhasználási, egészségügyi, tulajdonjogi stb. kérdések.

A panelban élőknek alapvetően három csoportja van:

• akik anyagi vagy egészségi okok miatt nem tudnak változtatni lakáshelyzetükön,
• akik nem is akarnak változtatni, mert elégedettek lakásukkal,
• akik szeretnének változtatni, anyagi áldozatot is hoznának ezért, de nincs elegendő pénzük.

•  Mindhárom csoportról igényeiknek megfelelően kell gondoskodni. Ha a problémakört részleteiben vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a legnagyobb gond a telepszerűségben van. A kis panelek (négyszintes épületek) célszerűen felújíthatók, sátortető- ráépítéssel újabb lakások hozhatók létre, ezt a kérdéskört az önkormányzatok, állami segítséggel, kezelni tudják. Ezek az épületek főleg vidéken találhatók. Alapvető gondot jelentenek a nagyvárosokban lévő toronypanelek és tízemeletes sorpanelek, esetenként több száz lakással, sokszor vegyes tulajdonnal. Ebben az esetben a teljes rekonstrukciót kell felvetni, beleértve a műszaki és esztétikai szempontoknak megfelelő visszabontást vagy teljes bontást. Miután a telepszerűség továbbra is fennmarad, számos kiegészítő létesítményt kell létrehozni. (Számos szakmai civil szervezet rendelkezik kitűnő javaslatokkal!) Ha átgondoljuk, hogy a panelépületek szerkezete hosszú távon állékony, elhelyezkedése a városon belül kitűnő (sokszor a legértékesebb, központi helyen lévő telkeken találhatóak ezek az épületek), infrastruktúrája megoldott, ezek a lakások értékessé tehetők. Megfelelő feltételekkel a magántőke is bevonható ebbe a munkába, jelentősen csökkentve ezáltal az állam eszközigényét. •  A lakásépítésre fordítható állami támogatás minden évben szerepel a költségvetésben, és összegét az Országgyűlés hagyja jóvá. Tehát függ a mindenkori politikai akarattól. Ebben az ügyben követni kell az uniós gyakorlatot, és a költségkeretet GDP-függővé kell tenni. Jelenleg a támogatási összeg a GDP 1,2%-a (2005-ben 270 milliárd Ft volt az állami támogatás, melyből több mint 80% determináció, a következő évben ezt az összeget is csökkenteni szándékozik a jelenlegi kormányzat). Az uniós átlag 1,7%, sokkal jobb lakásállomány mellett. Az uniós értéket el kell érni néhány év alatt (sőt a rossz lakásállomány miatt a gazdaság teljesítőképességének függvényében növelni is kívánatos azt). Fontos azonban az, hogy mennyi a keretösszeg szabadon felhasználható része. A fenti arány megfordítása célszerű, vagyis a szabadon felhasználható keret legyen 80%-a a teljes állami támogatásnak (erre remény a 2007. évnél korábban nincs). A kérdéskör csak akkor kezelhető megbízhatóan, ha a parlament az otthonteremtési támogatást a mindenkori GDP-től teszi függővé, és erről 2/3-os törvényt alkot. Rögzítve azt is, hogy az éves költségkeretet el kell költeni, vagy a következő évre átvihető. Így ez a fontos kérdés nem lesz „politikafüggő”. •  Utoljára hagytam egy igen fontos kérdést. Mindezek csak akkor valósíthatók meg, ha kellően hozzáértő, hatáskörrel, felelősséggel és anyagi eszközökkel rendelkező szervezet irányítja mind az otthonteremtés, mind az építés munkáját. A szervezet vezetője a kormányzat tagja. Kamarák, civil szervezetek évek óta szorgalmazzák, hogy alakuljon hazánkban Építésügyi Minisztérium. Ennek a kormányzati ciklus kezdetén kell megvalósulnia. A polgári kormány idején a Gazdasági Minisztérium vállalta fel az otthonteremtéssel kapcsolatos feladatkört (felismerve, hogy az otthonteremtés fontos gazdasági kérdés is), mely 2000-től fogva igen eredményesen működött. Érzékelhető, hogy a jelenlegi szervezet nem megfelelő. A feladatok kezeletlenek, a hozott rendelkezések (egy kivételével) elhibázottak, és a felelősség kérdése fel sem merül, a jövőbeni helyzetről nem is beszélve. Az Építésügyi Minisztérium kis létszámú, két alapvető feladatkörrel megbízott szervezet lehetne, mely lakáspolitikai és lakásenergetikai kérdéseket irányítana. Létrehozását indokolja az is, hogy az építő- és építőanyag-ipar együttesen a GDP mintegy 12%-át hozza létre. Ha a minisztérium nem jön létre, valószínűleg nem lesznek megoldhatóak a fent vázolt feladatok.