P. Langseth, az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala Korrupciós Globális Programjának vezetője [2003] előadásában arra figyelmeztette azonban magyar hallgatóit, hogy: „ha csak arról beszélünk, hogy a rendőr kér vesztegetési pénzt, vagy az orvos kér paraszolvenciát, akkor csak a felszínt érintjük. Ha nem jutunk el a nagy korrupcióhoz, ahol az emberek óriási összegeket lopnak, akkor nem lesz meg a hitelünk” (i. m. 46. oldal). S a TI Jelentés valóban a korrupció erősödését regisztrálja a közép-európai törvényhozás, rendeletalkotás terén is (i. m. 273. oldal). E „nagy”, azaz politikusi korrupció hazai eseteiről azonban nem sokat – eleget semmiképp nem – tudunk. Bár időnként olvashattunk nagy privatizációs botrányokról, elképesztő méretű üzemanyagcsempészetről, hatalmas bankielszámolás- és mérleghamisításokról, sokmilliárdos közbeszerzési visszaélésekről stb., az ügyek számos szálát mindig homály fedi, s a vizsgálódást csak kivételesen követi az eredmények nyilvánosságra hozatala, a vétkesek bírósági elítélése és a károk (legalább részleges) megtéríttetése.
A korrupció következményei
A korrupció makrogazdasági hatásait elemző – az egyes intézményeknek is fontos szerepet tulajdonító modern institucionalista megközelítésekkel rokon7 – vizsgálódások igencsak időszerűeknek tűnnek gazdaságunkban. A Közép-Kelet-Európa és Magyarország felzárkózási lehetőségeivel és tennivalóival kapcsolatos közelmúltbeli hazai elemzések leggyakoribb tárgykörei ugyanis a tőkeimport, a tudományos-technikai haladás gyorsítása, a jogharmonizáció, a maastrichti pénzügyi kritériumok megvalósítása stb. voltak. Az elmúlt évtizedekben azonban – elsőként talán Coase-nak a jogi intézmények gazdasági szerepével kapcsolatos nagy hatású eszméi,8 majd Galbraith elitfelfogása vagy Olson lobbielemzései nyomán – széles körben vált elfogadottá az intézmények fejlettsége, illetve a piac hatékony működése közti kapcsolatokat is a fejlődés fontos tényezőinek ítélő felfogásmód (North [1990] stb.). Az egyes igen nagy amerikai cégek hamis mérlegei hatására 2002-ben kialakult tőzsdei válság azután váratlan nyomatékot is adott e nézeteknek.9 Napjainkban így egyaránt széles elméleti és gyakorlati alapokkal rendelkezik az a feltételezés, hogy az átalakuló „kelet-európai” országokban a gazdálkodás kereteit megszabó – kiemelten a tulajdonhoz és a szerződésekhez fűződő – egyes „intézmények”, így a korrupció szintén a fejlődés meghatározó „tényezői”.
A korrupciónak a nemzetgazdaságok fejlődését visszafogó hatásairól legutóbb Sebestyén Tibor a Polgári Szemlében is közölt már elemzést. Ismét10 igazolta, hogy minden vizsgálat igen szoros negatív korrelációt mutat a korrupció színvonala, illetve a nemzetgazdaságok GDP-termelése között. S bár a korrelációszámítás az ok-okozati kapcsolatokra nem utal, napjainkban egyetlen szakértő sem kérdőjelezi meg a korrupciónak a gazdasági fejlődést fékező hatását. Számos további vizsgálat nyomán egyetértenek A. M. Costa ENSZ főtitkár-helyettes azon véleményével, amely szerint: „A rendszert átható korrupció egész nemzetgazdaságokat szegényíthet el. Korrupt tisztviselők több százmillió, sőt, több milliárd dollárnyi bevételt juttathatnak külföldre – és akkor még nem beszéltünk a hazájukban okozott gazdasági zűrzavar hatásairól” ([2003], 5. oldal).
…a rendszert átható korrupció egész gazdaságokat szegényíthet el.
A korrupció következtében a nemzetgazdaságban bekövetkezett károk mértékének a becslése – a fenti nézet bizonyítása – persze igen nehéz. Többféle megközelítés eredményeit egybevetve is csak igen homályos kép adható. Előrejelzéseket dolgozhatunk ki például a fent említett korrelációs összefüggések (az ezek segítségével készített regressziós egyenletek) alapján. Papanek [2003/b] szerint ekkor – az ilyen kalkulációk korlátjai között – az állapítható meg, hogy a korrupciós index minden egytizedes romlása/javulása a GDP háromtized százalékos mérséklődésével/emelkedésével jár (i. m. 102. oldal). Készíthetünk becsléseket a bírósági ítéletekben megállapított károkozás nagysága alapján is, ezen – évről évre sok tízmilliárd forintos nagyságrendű kárt feltételező – kalkulációk azonban az ismeretlen méretű, de a felek egyirányú érdekeltsége miatt nyilván nagyarányú felderítetlen (latens) esetek miatt szintén igen bizonytalanok.
Némi merészséggel a korrupciós károknak a gazdálkodókat közvetlenül sújtó hányadáról a GKI Rt. vállalati felméréseinek a keretében is tájékozódhatunk. E felmérések olykor képet adnak ugyanis a jogbiztonság hiányából fakadó vállalati veszteségek nagyságáról, s ezek több tétele esetében is nyilvánvaló a kár és a korrupció közti szorosabb kapcsolat.
1. táblázat: Az üzleti partnerek jogsértése miatt adott mértékű veszteségeket szenvedő cégek részaránya (%)
Forrás: A GKI Rt. 1999. tavaszi felmérése11
Az 1. táblázat adatainak az értékelésénél mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy a vállalati költségek 1%-a esetenként hatalmas összeg. Elfogadhatjuk továbbá, hogy mind a cégbírósági, telekkönyvi bejegyzések megbízhatatlanságának gyökerei, mind a közintézmények bírált magatartásának okai is gyakran korrupcióval függenek össze, s évi néhány tíz (vagy száz?), általában kisebb cégnél vezetnek milliós károkhoz. A csempészett üzemanyag, szesz, cigaretta stb. feketepiaca többször bírósági ítéletekkel bizonyítottan is korrupciós hátterű, de gyakran van ilyen összefüggés a nagyobb volumenű feketemunkák hátterében is – s évente több tízezer cégnek, köztük nagyoknak is okoznak sokmilliós, olykor sok százmilliós veszteségeket. A fizetési problémák egyik legveszélyesebb típusa, a csalárd csőd is sokszor párosul vesztegetésekkel, összefonódásokkal stb., és eredményez tíz-, sőt olykor százmilliós veszteségeket. A közvetett (a jogbiztonság gyengesége miatt elmaradt vásárlásokból, befektetésekből fakadó) károk pedig a vázoltaknál is nagyobbak. Hiszen a telekkönyvvel kapcsolatos bizalom hiánya – és a felderítetlenül maradó betörésektől való félelem – jelentősen visszafogja az ingatlan- és lakberendezés-vásárlásokat. Hasonló bizalmi gond fékezi egyes mezőgazdasági termények termelését, olykor a gépkocsipiac dinamizmusát – vagy, más dimenzióról szólva, a működőtőkeimportot12 – is. Aligha tévedünk tehát, ha mindezek nyomán úgy becsüljük, hogy a korrupció vállalati szinten jelentkező kárai elérik az évi százmilliárdos nagyságrendet is.
7 Az institucionalisták korábbi USA-beli irányzatai (T. Veblen stb.) elsősorban mikroökonómiai problémákat vizsgáltak. Az irányzat elmúlt évtizedbeli „új” hívei (például R. H. Coase, J. K. Galbraith és követőik – illetve sok, magát nem is mindig institucionalistának valló, de vizsgálatai középpontjába intézményi kérdéseket állító szerző) viszont már inkább az általunk tárgyaltakhoz hasonló makroökonómiai kérdések iránt érdeklődnek.
8 R. H. Coase a hivatkozott, Nobel-díjjal elismert tanulmányait 1937-ben és 1960-ban írta, de ezek a szerző [1988] kötetében is olvashatók. Érdemes idézni a Tankönyvkiadónak a magyar kiadást tartalmazó sorozatot beharangozó értesítőjéből. „A sorozat alapvető célja, hogy kitöltse a közgazdaságtan-tankönyvek területét évek óta jellemző űrt. …A könyvek… azokhoz is szólnak, akiknek a rendszerváltás óta eltelt 13 évben – a könyvkiadás és az egyetemi szféra mulasztásai következtében – nem állt módjukban megismerkedni a modern (és gyakorlatias) közgazdaság-tudomány fontos területeivel.”
9 A bajok az Enron több milliárd dolláros könyvelési csalásának nyilvánosságra kerülésével kezdődtek (HVG, 2001. november 24. 34–36. oldal). Nagy visszhangot váltott ki az USA legnagyobb brókerházának, a Meryll Lynchnek az elítélése a befektetői banki, illetve a befektetési tanácsadói funkciók összefonódása miatt (HVG, 2002. június 1. 35–36. oldal). Kiegészítette mindezt a WorldCom szintén homályos hátterű esete, az USA vállalati történetének legnagyobb csődje (HVG, 2002. július 27. 11. oldal) stb.
10 Jeleznem kell, hogy a cikkben a 41. oldal közepén az a téves állítás olvasható, hogy „a szakirodalomban ... a tétel ilyen egzakt és széles körű bizonyítása nem található meg.” A bemutatott korrupciós számításhoz hasonló elveken álló megállapítás olvasható ugyanis már Mauro [1995] cikkében is. Magyar nyelven tudomásom szerint a Papanek-tanulmány [2000], majd a Papanek-cikk [2001] mutatott be először ilyen jellegű kalkulációt. De a közelmúltban Báger Gusztáv és Kovács Árpád is publikált e tárgyú korrelációs elemzéseket.
12 Lásd a TI Jelentésben a 302–304., illetve a 305–307. oldalon közölt cikkeket.
8 R. H. Coase a hivatkozott, Nobel-díjjal elismert tanulmányait 1937-ben és 1960-ban írta, de ezek a szerző [1988] kötetében is olvashatók. Érdemes idézni a Tankönyvkiadónak a magyar kiadást tartalmazó sorozatot beharangozó értesítőjéből. „A sorozat alapvető célja, hogy kitöltse a közgazdaságtan-tankönyvek területét évek óta jellemző űrt. …A könyvek… azokhoz is szólnak, akiknek a rendszerváltás óta eltelt 13 évben – a könyvkiadás és az egyetemi szféra mulasztásai következtében – nem állt módjukban megismerkedni a modern (és gyakorlatias) közgazdaság-tudomány fontos területeivel.”
9 A bajok az Enron több milliárd dolláros könyvelési csalásának nyilvánosságra kerülésével kezdődtek (HVG, 2001. november 24. 34–36. oldal). Nagy visszhangot váltott ki az USA legnagyobb brókerházának, a Meryll Lynchnek az elítélése a befektetői banki, illetve a befektetési tanácsadói funkciók összefonódása miatt (HVG, 2002. június 1. 35–36. oldal). Kiegészítette mindezt a WorldCom szintén homályos hátterű esete, az USA vállalati történetének legnagyobb csődje (HVG, 2002. július 27. 11. oldal) stb.
10 Jeleznem kell, hogy a cikkben a 41. oldal közepén az a téves állítás olvasható, hogy „a szakirodalomban ... a tétel ilyen egzakt és széles körű bizonyítása nem található meg.” A bemutatott korrupciós számításhoz hasonló elveken álló megállapítás olvasható ugyanis már Mauro [1995] cikkében is. Magyar nyelven tudomásom szerint a Papanek-tanulmány [2000], majd a Papanek-cikk [2001] mutatott be először ilyen jellegű kalkulációt. De a közelmúltban Báger Gusztáv és Kovács Árpád is publikált e tárgyú korrelációs elemzéseket.
12 Lásd a TI Jelentésben a 302–304., illetve a 305–307. oldalon közölt cikkeket.