Nehéz olyan partnerrel vitatkozni a globalizációról, mint Császár Zoltán, aki rögtön az első bekezdésben leszögezi: a globalizáció „alapvetően rossz berendezkedés”. Ez az indítás legalább annyira doktriner, mint évekkel ezelőtt Békesi László volt pénzügyminiszter kijelentése, amely szerint „a globalizáció alapvetően pozitív folyamat”¹. Az ilyen jellegű kinyilatkoztatásokkal az a legnagyobb gond, hogy eleve elfogultak, többnyire nem támaszkodnak elemzésekre, és ezért segítségükkel nem lehet értelmes stratégiákat sem kialakítani. Magyarán: az ilyen hitvallásokra épülő vitákból nem jön ki semmi. Ha már Császár Zoltán a túlságosan gazdasági szempontú megközelítést veti a szememre, és hiányolja írásomban a globalizáció többi dimenziójának a bemutatását, akkor hadd hívjam fel figyelmét arra, hogy éppen a jó-e vagy rossz-e kérdés erőltetése teszi a globalizációs vitát egydimenziójúvá. Írásommal ezért csak annyit szerettem volna elérni: lépjünk végre túl ezen a kérdésen, és azon vitatkozzunk, hogy mit tud tenni a felzárkózásért a globalizáció korában egy olyan kicsi és nyitott gazdaságú ország, mint Magyarország.

Jó lenne már végre túllépni a jó-e vagy rossz-e a globalizáció kérdésén azért is, mert a globalizáció hazai kritikusai, a globalizáció címkéje alatt, többnyire csak a piacgazdaságot, a szabad versenyt és a kapitalizmust kárhoztatják. Az a tény pedig, hogy Szalai Erzsébet balról és Bogár László jobbról egyaránt a globalizációt kritizálja, ne tévesszen meg senkit sem. Ettől – sajnos – tartalmilag mindkettőjük kritikája szocialista alapelveken áll. Ez mindössze arra bizonyíték, hogy a szocialista gondolkodás árnyéka nagyon messzire nyúlik, és ez az árnyék néha eléri a jobb oldalon álló gondolkodókat is.

Császár Zoltán szerint a „lokalitás imáját” kellene meghallanom, és szememre veti, hogy érzéketlen vagyok a globalizáció olyan visszásságaival szemben, mint amilyen a Kínában, és sajnos szinte egész Délkelet-Ázsiában, széles körben elterjedt gyermekmunka. Nem tagadva a gyermekmunka jelenlétét és szégyenletességét, mindez még aligha ellenérv az általam megfogalmazott, „aki kimarad a globalizációból, az lemarad” tézissel szemben. Hadd javasoljam továbbgondolásra a következő adatsort: 1990 és 1999 között Kínában majdnem 150 millióan léptek ki a napi egydollárnyi fogyasztási küszöbnél meghúzott abszolút nyomorból, ezzel szemben Fekete- Afrikában, ugyanebben az időszakban, az abszolút nyomorban tengődők száma nemhogy csökkent volna, de 60 millióval növekedett.² Köztudott, hogy Kína az elmúlt évtizedben gyorsan globalizálódott, és ennek eredményeként a kínai gazdaság éves átlagban mintegy 9 százalékkal növekedett, miközben Fekete-Afrika vészesen kimaradt a globalizáció áramából, annak elfelejtett kontinensévé vált. Anélkül, hogy egyetlen példából túlságosan messzire vezető következtetést vonnék le, mégsem kerülhetem meg a kérdést: Csak létezik valamilyen pozitív összefüggés egy ország, vagy egy régió felzárkózása, valamint világpiaci integrálódása, globalizálódása között? Ha pedig erre igennel válaszolunk, akkor már az igazi kérdésekről is beszélünk, nevezetesen: Miért marad ki egy-egy ország a globalizáció áramából, és hogyan zárkózik fel sikeresen egy-egy ország a globalizáció korában? Avagy hazai éllel fogalmazva: Hogyan lehetne Magyarország, annak minden polgára, vállalkozója és települése nyertese a globalizációnak?

Úgy gondolom, ma Magyarországon ezen kellene vitatkoznunk, erre kellene megoldásokat találnunk, és nem a lokalitás szocialista ihletésű, piacellenes imáját mormolnunk. Hiszen ugyancsak leplezetlen piac- és kapitalizmusellenségről árulkodik Császár Zoltán elemzése, amikor az általam megfogalmazott összesküvés-elmélet vádját próbálja kivédeni. Mert mit lehet kezdeni azzal a mondattal, hogy a globalizációt működtető multinacionális vállalatok, a világmédia és a nemzetközi pénzügyi szervezetek mára olyan látható és láthatatlan együttműködéseket alakítottak ki, amelyek „egységes egészként biztosítják a pénz megfelelő forgási sebességét”. Ebből a mondatból olyannyira süt a szocialista gondolkodásmód, hogy akár Karl Marx is írhatta volna, minthogy az alapgondolat valóban tőle is származik. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Császár számára az összeesküvés egyik legjobb bizonyítéka a davosi Világgazdasági Fórum. Igaz, szerinte a „globális főhatalom” képviselőiből álló összeesküvők idén már kicsit „megijedtek”, és a „mutatványosbódéba” beengedték Sharon Stone-t Hollywoodból és Bonót a U2-tól. Noha olyan homályos fogalmakkal, mint „globális főhatalom” vagy „mutatványosbódé” nem nagyon tudok mit kezdeni, hadd idézzem itt inkább a „mutatványosbódé”, vagyis a davosi fórum megalapítójának és szellemi atyjának, Klaus Schwab professzornak a szavait: „Valószínűleg én voltam az első ellenzője a globalizációnak. (…) Egy pusztán gazdasági globalizáció ugyanis hosszú távon tarthatatlan. A globalizációnak társadalmi hasznot is kell hoznia (…). Most, amikor a globalizáció ellenfelei sokat beszélnek egy humánusabb globalizáció szükségességéről, akkor éppen arról szólnak, amit én már évek óta hirdetek. Így magamat akár a globalizáció legelső ellenzőjének is nevezhetem. Nem abban a vonatkozásban tehát, hogy a globalizáció ellenfele vagyok, mert a globalizáció gazdasági jólétet teremt. Abban az értelemben viszont a jelenlegi globalizáció ellenzője vagyok, hogy a gazdaságnak a társadalmat kell szolgálnia.”³ Íme, az egyik legfőbb gonosz, a „globális főhatalom” szószólója, az összesküvés egyik szellemi motorja, a „mutatványosbódé” kiagyalója, nyíltan ugyanazt mondja, mint amivel Császár Zoltán is próbálkozik vitairatában. Akkor most miről beszélünk? Hol van itt az összeesküvés?

Összeesküvés helyett, sokkal inkább arról van szó, hogy napjainkban a globalizáció, legalábbis a politikai törekvések szintjén, két síkon zajlik. Zajlik egyfelől egy úgynevezett felülről jövő globalizáció a transznacionális vállalatok, valamint a nemzetközi gazdasági és politikai szervezetek irányításában és szervezésében. Ez, a globalizáció kritikusai szerint, gyakran korlátozza a polgárok demokratikus részvételét a globalizáció alakításában, egyoldalúan a gazdasági szempontokat helyezi a társadalmi érdekek fölé, felgyorsítja a környezet pusztítását, és kizsákmányolja a szegény országokat. Másfelől viszont, részben éppen a globalizációkritikai mozgalmak keretében, zajlik egy alulról jövő globalizáció is, amely az előbbivel szembe egy társadalmilag igazságosabb, a fejlődő országok szempontjait jobban szem előtt tartó, demokratikusabb, szélesebb társadalmi részvételre épülő globalizáció alternatíváját állítja. Az alulról jövő globalizáció híveinek legfőbb céljai a nemzetközi szervezetek demokratizálása, az abszolút szegénység felszámolása, az elmaradott országok fejlődésének elősegítése, a természeti környezet pusztításának megakadályozása, az emberi és a polgári szabadságjogok biztosítása. Jelszavuk tehát nem a „No Global”, nem úgy, mint nálunk, egy szocialista ihletésű szimpla piacellenesség, hanem egy „New Global”, egy humánusabb, emberközpontú globalizáció.

Természetesen a nagy kérdés az, hogy ezek a törekvések hol és mikor érnek majd össze, miként forrnak össze egy mainál humánusabb globalizációba? Az a tény azonban, hogy például Davosban egyre többet foglalkoznak társadalmi kérdésekkel, nem a „globális főhatalom” megijedését jelzi, hanem éppen azt, hogy a felülről és az alulról jövő globalizáció, ha lassan is, de közeledik egymáshoz. Ezért a jó-e vagy rossz-e a globalizáció dogmatikus szembeállítása helyett nálunk is sokkal inkább olyan párbeszédre lenne szükség, amelyik a felülről, a transznacionális vállalatoktól induló globalizáció, valamint az alulról, a társadalom oldaláról induló globalizáció találkozásához vezet.

Mindazoknak, akik ma nálunk olyan fogalmakban gondolkodnak, mint „globális főhatalom” vagy a „lokalitás imája”, meleg szívvel ajánlom Kofi Annan ENSZ-főtitkár 2003 januárjában kelt üzenetét a brazíliai Porto Alegre-ben megrendezett Társadalmi Világfórum résztvevőihez: „Egyetértünk abban, hogy sok ember és sok ország eddig alig vagy egyáltalán nem húzott hasznot a globalizációból. De nem az a kérdés, hogy akarjuk-e a globalizációt, hanem az, hogy milyen globalizációt akarunk. Célunk, hogy a globalizáció egy igazságosabb folyamat legyen.”⁴